fejlesztés

Kevesebb baleset: Biztonságosabbá teszi az építkezéseket a Bosch technológiája

2022.12.16.

Az építőipari gépek üzemeltetése során bekövetkező gyakori balesetek – mint például a személygázolás vagy az akadályokkal való ütközés – megelőzése érdekében a vezetőknek a jármű teljes környezetére állandó rálátással kell rendelkezniük, és ez gyakran jelentős mentális stresszel és fizikai megterheléssel jár.

Az elektronikus vezetéstámogató rendszerek az építkezéseken is biztonságosabbá teszik a folyamatokat, miközben meg is könnyítik az építőipari gépkezelők munkáját. Ezek a technikák alkotják az automatizált építkezés első fokozatát. „A Bosch ezért kifejezetten az építőipari gépek számára fejlesztett ki az átfogó asszisztensfunkciókhoz egy igény szerinti rendszerek és érzékelők alkotta moduláris koncepciót. Emellett a Bosch Rexroth vállalattal közösen olyan szabályzóegységet is kínálunk, amely az automatizált gépek központi elemeként nyújthat támogatást” – fejtette ki Stefan Schenk, a Robert Bosch GmbH Off-Highway termékterületért felelős szakembere.

Rugalmas érzékelőkoncepció építőipari asszisztensrendszerekhez

Az automatizált építkezés víziójának megvalósítása érdekében a Bosch már ma is számos asszisztensfunkciót kínál az építőiparban használt járművekhez. Ezek tehermentesítik a gépkezelőt, illetve biztonságosabbá teszik az építkezést. Az egyes funkciók – mint például a markológépek kanálterhelésének érzékelése vagy a gép előtti és mögötti biztonságot szolgáló ütközésfigyelmeztetés – közvetlenül járulhatnak hozzá a munkavégzés támogatásához. Ha e segédrendszerek embereket vagy tárgyakat észlelnek a veszélyzónában, vizuális és/vagy hangjelzéssel figyelmeztetik a vezetőt, és a kijelzőn meg is jelenítik az adott objektumokat. A vezető így a gépe körüli nehezen belátható területeket is jól áttekintheti.

Az érzékelők koncepciója különböző ultrahangos és radarmegoldásokból, valamint egy többkamerás rendszerből áll. Így lehetőség nyílik arra, hogy rugalmasan, illetve az adott alkalmazások és asszisztensfunkciók szerint személyre szabottan alakítsák ki a védelmet. Ennek érdekében a Bosch az autóipar területén rendelkezésére álló know-how és a jól bevált alaptechnológiák kínálta lehetőségeket kívánja kiaknázni, a terepes, nem közúti (Off-Highway) alkalmazásokra fejlesztve tovább azokat. A rendszerek így különösen robusztus konstrukcióval ötvözhetik a magasfokú üzembiztonságot, még a legzordabb üzemi körülmények között is.

Gyártóspecifikus asszisztensfunkciók koncepciója

Az érzékelők információinak egyszerű optikai feldolgozására fejlesztette ki a Bosch az Off-Highway Vision egységet, amely a többkamerás rendszer videostream-adatfolyamát mutatja. Mindezt egyfajta fedőréteggel (overlay) egészíti ki, amely vizuálisan kiemeli a radar- és az ultrahangos szenzorok érzékelési területén észlelt objektumokat. Az érzékelők adatainak elektronikus fúziója a különböző alapelven működő szenzorok előnyeit optimálisan ötvözve növeli az asszisztensrendszer teljesítményét.

Az építőipari gépek gyártói így olyan hitelesített és funkcionális alapmodulrendszert kaphatnak, amellyel a „Plug & Play” elve alapján igény szerint tervezhetik meg és fejleszthetik tovább saját segédrendszereiket. A lehetséges funkciók közé tartozik például a holttérfigyelés, az objektumfelismerés és a manőver-asszisztens.

Automatizáció az építőiparban

A jelenleg rendelkezésre álló asszisztensfunkciók az első lépést jelentik azon az úton, hogy a jövőben teljes mértékben automatizált és hálózatba kapcsolt gépeket használjanak az építőiparban. A Bosch és a Bosch Rexroth közösen, az Off-Highway Robotics Controller (ORC) teljeskörű, emellett az adott alkalmazáshoz illeszthető, tesztelt és ellenőrzött rendszerével segíti ezt a folyamatot. A Bosch automatizálási szoftvere és hardvere tökéletesen integrálható a Bosch digitális ökoszisztémájába (BODAS), amely támogatja a digitális átalakulást, ezzel pedig növeli a termelékenységet és a hatékonyságot. „A Bosch rendszereivel már ma elérhető közelségbe kerül a holnap automatizált építkezésének víziója” – hangsúlyozta Schenk.

Nyílik a CU.BE – A jövő gyárába hamarosan itthon is bepillanthatunk

2023-ban a magyarországi Bosch csoport Budapesti Fejlesztési Központjában nyitja meg kapuit a CU.BE, a Bosch Rexroth Kft. egyedülálló, innovatív élményközpontja. A CU.BE az ipar 4.0 szemléletformálás és tudásátadás helyszíne, ahol a látogatók gyakorlati példákon keresztül ismerhetik meg a hálózatba kapcsolt, automatizált és fenntartható ipari ökoszisztéma előnyeit. A CU.BE-ban a legmodernebb eszközökkel, például a kiterjesztett valóság technológiát használó szemüvegen keresztül ismerkedhetnek meg a látogatók az ipari digitalizációval.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
Korlátozott példányszámban gyártott veterán Peugeot 205-ös került kalapács alá az angliai....
2024.03.29
- Több mint öt hónap és a szakszervezetekkel lefolytatott tizenöt tárgyalási forduló után egyoldalú....
2024.03.29
Az M3-as autópályán, a keleti országrész felé rendkívül erős a forgalom. Gödöllőtől Bagig 20 km-en....
2024.03.29
A megszokott programok, és a felhőtlen jókedv mellett, idén néhány különleges látványossággal is....
2024.03.29
A világ legsikeresebb üzleti limuzinjának nyolcadik nemzedéke maradéktalanul meggyőzte a nemzetközi....
2024.03.29
Több szempontból is sokat fejlődött és ezért pozitívan értékeli a Formula 4 Winter Series-ben....
2024.03.29
- A nehéz-tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a húsvéti hétvégén összesen 72 órán át lenne....
2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....
2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....
2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....