Tengeri hajózás

Kevesebb a káresemény, de több a kockázat a hajózásban

2022.05.13.

Kevesebb a hajózási káresemény, de további kihívást jelentenek a nagyhajókkal kapcsolatos költséges problémák, a hajózás fellendülése, a fenntarthatóság, valamint az ukrajnai háború - közölte az Allianz Global Corporate & Specialty SE hajózási biztosító, 2022-es biztonsági és hajózási jelentése alapján.

Az éves vizsgálat a bruttó 100 tonnatartalom feletti bejelentett hajózási káreseményeket és baleseteket elemzi. Tavaly világszerte 54 teljes kárt regisztráltak, szemben az egy évvel korábbi 65-tel.

A teljes károk száma az elmúlt évtizedben 57 százalékkal csökkent, hiszen 2012-ben 127 hajó veszett oda. Az 1990-es évek elején pedig a globális flotta évente több mint 200 hajót veszített.

A közleményben kiemelték, hogy a 30 évvel ezelőtti mintegy 80 ezer hajóval szemben ma a globális flotta a becslések szerint 130 ezer hajóból áll.

A hajózási biztosító jelentése alapján a fejlődés tükrözi azt, hogy a biztonsági intézkedések, a képzés és a biztonsági programok, a hajók jobb kialakítása, a technológia és a szabályozás révén egyre nagyobb hangsúlyt kaptak.

Világszinten a teherszállító hajók tavaly a tengereken odaveszett hajók felét, az elmúlt évtizedben pedig a 40 százalékát adták. Az elmúlt évben a teljes károk fő oka az elsüllyedés volt, ami 60 százalékot tett ki.

A fő globális veszteséggóc a dél-kínai, indokínai, indonéziai és fülöp-szigeteki tengeri régió, 2021-ben itt történt minden ötödik, az elmúlt évtizedben pedig minden negyedik veszteség. Ennek oka egyebek mellett a nagy volumenű kereskedelem, a zsúfolt kikötők, az idősebb flották és a szélsőséges időjárás.

Miközben a teljes károk száma csökkent, a bejelentett hajózási baleseteké, illetve káreseményeké emelkedett. A Brit-szigeteken történt a legtöbb ilyen eset tavaly, a 3000-ből 668. Világszerte a káresemények több mint harmadát, 1311 esetet a gépek meghibásodása okozta, 222-t ütközés, 178 esetet pedig tűz; a tűzesetek száma csaknem 10 százalékkal nőtt.

Oroszország ukrajnai inváziója több szempontból is érintette a hajózási ágazatot: a Fekete-tengeren életek és hajók vesztek oda, zavarok keletkeztek a kereskedelemben, a szankciók pedig egyre nagyobb terhet jelentenek. Az ágazat a mindennapi működés során is kihívásokkal szembesül, például a legénység létszámát, a bunkerolaj költségét és rendelkezésre állását tekintve. A biztonsági ügynökségek pedig továbbra is figyelmeztetnek a hajózási ágazatot fenyegető kiberkockázatok növekedésére - jelezte az Allianz.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.01
Stellantis kötődései miatt korunk egyik legkomolyabban vehető kínai autógyártója a Leapmotor,....
2026.07.01
A FIAT Professional bemutatja az új Doblò EasyPRO-t, egy kompakt kisteherautót, amelyet....
2026.07.01
Az Audi Q3 mindig is fontos modell volt a márka számára. Kompakt SUV-ként méretben ugyan nem a....
2026.07.01
A hétvégén rendezik meg a Hungaroringen az International GT Open elnevezésű versenysorozat....
2026.07.01
Az Egyesült Államokban évek óta hiányzik a szövetségi szintű szabály arról, ki férhet hozzá az....
2026.07.01
Az Autós Nagykoalíció (ANK) nyolcadik alkalommal hirdeti meg az Év Magyar Autója díjakat. Nagy....
2026.07.01
Július elsejétől tovább bővül Budapest és az agglomeráció éjszakai közösségi közlekedése - írta....
2026.07.01
GT kombiként hivatkozik legújabb, Európában is bemutatott modelljére a kínai prémium márka. ..
2026.07.01
Egy régi ismerős ötletről is egyeztetnek a Forma–1 résztvevői a következő motorszabályok kapcsán: a....
2026.07.01
Az a sofőr, aki lakott területen 50 helyett 122 km/órával száguldott, 312.000 forint bírságra....