FIA ETRC Kamion EB

Kezdődik a nagy menetelés – Csehországban a kamion EB mezőnye

2022.09.02.

A nyári szünet után a hétvégén folytatódik a kamion Európa-bajnokság. A Révész Racing magyar pilótája, a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. közreműködésével versenyző Kiss Norbert 48 pont előnnyel vezeti a bajnokságot. A következő hetekben minden eldőlhet, egymás után jönnek ugyanis a versenyek.

Fotó: Márti Bóta Photography

A hétvégén Csehországban áll rajthoz a csapat, majd egy héttel később Zolder következik, utána Le Mans és Jarama. Feszített a tempó, október 2-ra befejeződik a szezon, azaz nagyon fontos négy futam következik egy hónap alatt.

– Szerencsés helyzetben akár idő előtt bajnoki címet is ünnepelhetünk – ez a célunk – de technikai meghibásodás miatt sokat lehet bukni is. A versenykamiont ugyanis nem hozzuk vissza Csehország után, azaz nagyobb javításokat nem tudunk rajta végrehajtani. Éppen ezért nagyon kell majd figyelnie Norbinak, hogy ne keveredjen balesetbe, ugyanakkor a jelentős előny birtokában sem fogunk tartalékolni, a futamgyőzelem a cél – mondta Kozák Attila csapatvezető.

A nyári szünetben a kamiont sikerült megfelelően felkészíteni, a csapat tagjai pedig rövid pihenőt is kaptak. A Révész Racing már korábban elindult Mostba, ugyanis a szövetség engedélyezett egy gumitesztet, amit igyekeznek kihasználni a csapatok. A HUMDA által is támogatott Kiss Norbert így további tapasztalatokat szerezhet.

– A pályát jól ismerjük, Norbi győzött már itt, így optimistán várjuk a hétvégét. Fontos lesz az időmérő, hogy ismét megszerezze az első rajtkockát mind szombaton, mind vasárnap. A tempóval eddig nem volt gond, reméljük műszaki probléma nem hátráltatja majd – tette hozzá a csapatvezető.

A csehországi hétvége a pénteki szabadedzésekkel indul, majd szombaton és vasárnap is 2-2 versenyt rendeznek. Szombaton 12.30-kor és 16.50-kor van a rajt, míg vasárnap 12.30-kor és 16.35-kor startol el a mezőny. A versenyeket az ETRC, hivatalos oldalán, valamint Kiss Norbi Facebook élőben közvetítik.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.04
A Citigo elektromos lecserélése még éveket kell várni, ezért az indiai piacon forgalmazott Kylaq....
2026.07.04
Összesen két hétig, mintegy ezerötszáz kilométeren át volt a társam az Év Magyar Autója versenyben....
2026.07.04
Magyarországon 74 905 új személyautót helyeztek forgalomba az első fél évben, 13,3 százalékkal....
2026.07.04
A Mercedes világbajnoki pontversenyt vezető olasz pilótája nyerte a Forma-1-es Brit Nagydíj....
2026.07.04
A 12Cilindri Manuale különleges, mechanikai kapcsolat nélküli, „by wire” váltókart és kuplungpedált....
2026.07.04
Ennyi őrültséget és balesetet ritkán látni egy hónap alatt. ..
2026.07.04
2026 első félévének eredményei azt mutatják, hogy a márka nemcsak megőrizte, hanem tovább....
2026.07.04
Az Egyesült Királyság forgalomirányító hálózata öregszik — a jelzőlámpa-vezérlők már több mint fele....
2026.07.04
Egy kamionos rögzítette telefonjával a szokatlan jelenséget. ..
2026.07.04
5,8 százalékkal 1,484 millióra emelkedett az új személygépkocsik forgalomba helyezése az idei első....