Kamionsofőrök

Ki lesz Magyarország legjobb kamionsofőrje?

2016.09.23.

Lezajlott az 5 tengelyen – biztos kézzel! vezetéstechnikai és közlekedésbiztonsági verseny elődöntője. A két hétvégén át tartó elődöntő 2016.09.18-án, vasárnap sikeresen lezárult, melynek eredményeként megvan a 10 döntős kamionsofőr!

 Az elődöntő első két futamára 2016.09.10-én és 11-én került sor, amelyek első helyezettjei Szabó László és Gasparovics Ferenc voltak. A további két futam 2016.09.17-én és 18-án került megrendezésre, amelyek Könczöl András és Bajnóczi Ferenc első helyezésével értek véget. A négy futam első helyezettjei automatikusan továbbjutottak a döntőbe.


Rajtuk kívül az a hat versenyző jutott be a döntőbe, aki elérte a 17 800 összpontos ponthatárt. Ennek megfelelően az első futamból Szalai Gábort és Engárt Mihályt, a másodikból Kövesárki Kálmánt és Füzesi Lászlót, a negyedikből pedig Varga Imre Attilát és Biró Imrét üdvözölhetjük a döntősök között.

A verseny következő és egyben utolsó fordulójára, a döntőre 2016. október 1-jén, szombaton kerül sor Zsámbékon, a drivingcamp Hungary vezetéstechnikai centrumban, ahol kiderül, ki lesz idén Magyarország legjobb és legbiztonságosabban vezető kamionsofőrje, aki megnyeri a nettó 1 millió forint fődíjat!


A döntő egy ingyenes, nyílt családi nappal egybekötött közlekedésbiztonsági rendezvény lesz, melyre minden kedves érdekelődőt, kicsiktől a nagyokig várunk! Az elődöntőbe bejutott versenyzők eredményéről erre a linkre kattintva tájékozódhat: http://www.5tengelyen.hu/

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.16
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe:  Igazoltatás kánikulában. ..
2026.08.16
Az új Skyline-t például 26 hónap alatt fejlesztették ki a semmiből, miután tanulmányozták, hogy....
2026.08.16
A X. kerület egyik legforgalmasabb vasúti átkelőjénél ellenőriztek a rendőrök; drónnal is figyelték....
2026.08.16
Néhány évvel ezelőtt még Németországból érkeztek a Volkswagen legfontosabb fejlesztései Kínába, ma....
2026.08.16
Nem tudni, hogy pontosan mi vezetett a balesethez, csak találgatni tudnánk – bár a látottak alapján....
2026.08.16
Feloldották a pályazárat az M3-as autópálya 139-es jelű Mezőkeresztes csomópontjában, a forgalom....
2026.08.16
Az augusztus 20-i nemzeti ünnephez kapcsolódva idén is számos helyszínen lesznek programok....
2026.08.16
Mostantól akár egy műszaki áruházban is rátalálhatunk a következő új autónkra. A Geely modelljei a....
2026.08.16
Sok autóst zavarja, amikor egy kerékpáros nem az út szélén teker. Pedig számos esetben így....
2026.08.16
Tizenkét ember meghalt és legalább tízen súlyosan megsérültek az M3-as autópályán történt....