hadiipar

Kicsi a tank, de erős

2016.04.19.

Az orosz katonai felszerelések fejlesztéséről csak igen ritkán lehet hallani – ellentétben mondjuk az amerikai újításokkal. Most azonban egy modern és kemény kis tankot fejlesztettek ki az oroszok, amely a nála jóval nagyobbakat is képes kilőni.

Aligha lehet vitatkozni azzal a megállapítással, hogy az 1980-as évek óta az oroszok kissé lemaradtak a katonai fejlesztések terén az amerikaiaktól. Az USA, Franciaország és az Egyesült Királyság jócskán lekörözi őket a high-tech védelmi felszerelések fejlesztése és értékesítése területén. 

Most viszont itt egy újdonság, ami segíthet a régi szovjet maradványok reinkarnációjában. Az Uran-9 névre keresztelt kis tank-bot tulajdonképpen egy páncélozott drón, amelyet páncéltörő rakétákkal szereltek fel.

Így nem csupán felderítésre és a gyalogosok támogatására alkalmas, hanem akár arra is, hogy az ellenség nagyobb tankjait semlegesítse. Egységek transzportálására azonban nem alkalmas – ám nem is ez a célja.

Ami a tűzerejét illeti, az ATAKA páncéltörő rakéták mellett egy 30 milliméteres ágyúval és egy 7.62 milliméteres géppuskával is felszerelték. Az ellenséges tankot akár 4 km-es távolságból is képes kilőni, 90%-os pontossággal.

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.03.21
A súlyosbodó közel-keleti fegyveres konfliktus komoly fennakadásokat okoz a kínai autóexportban. Ez....
2026.03.21
Először fordult elő, hogy az Európai Unió több autót és autóipari terméket importált Kínából, mint....
2026.03.21
Mit jelent a kék alapon fehér rombusz?   ..
2026.03.21
Hétvégén rendezik meg a 41. Telekom Vivicittá Városvédő Futást több fontos fővárosi közlekedési....
2026.03.21
A mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztos a magyar fővárosban megkezdődött közép-európai....
2026.03.21
Kívülről olcsó hatású, a lemezek alatt azonban saját márkájának legkellemesebb összhangját hordozza....
2026.03.21
Négyéves szerződéssel, gyári csapattal száll be az Opel az ABB FIA Formula E világbajnoki....
2026.03.21
A Toyota európai hálózatában egyedülálló energetikai rendszerrel bővítette óbudai központját a....
2026.03.21
Az új, elektromos meghajtású, korszerű asszisztensrendszerekkel felszerelt BYD buszok közül öt....
2026.03.21
Az amerikai autóipari beszállító 24 milliárd forint értékű beruházást hajtott végre Oroszlányban,....