Mercedes AMG

Kiderült, hol folytatja pályafutását Schumacher

2022.12.17.

Kikerült a Ferrari versenyzőakadémiájáról Mick Schumacher, a legendás hétszeres világbajnok Michael Schumacher fia.

A 2022-ben még a Haasnál versenyző Schumacher 2023-ra a Mercedes Forma-1-es csapatának tartalékpilótája lett A német istálló csütörtöki bejelentése szerint a 23 éves versenyzővel a következő idényre kötöttek szerződést, így Schumacher minden versenyhétvégére elutazik majd és szükség esetén helyettesíteni tudja a hétszeres vb-győztes brit Lewis Hamiltont vagy George Russellt. Schumacher édesapja a 2006-os első visszavonulását követően 2010-ben a Mercedes színeiben tért vissza az F1-be, és egészen 2012 végéig versenyzőként segítette a gyári csapat munkáját.

"Mick egy tehetséges, nagy munkabírású versenyző, aki nyugodt és megfelelő hozzáállású, mindemellett éhes a tanulásra és a fejlődésre" - kommentálta a bejelentést Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke.

A Ferrari szintén csütörtökön, néhány órával a Mercedes közleménye előtt jelentette be, hogy megszakítja a négy éve tartó együttműködést Schumacherrel, aki az elmúlt két idényben az egyesült államokbeli Haas istálló színeiben versenyzett a Forma-1-ben. A 2020-as Forma-2-es bajnok eddig 43 F1-es futamon indult, összesen 12 vb-pontot szerzett, legjobb eredménye pedig egy hatodik hely volt. A Haas a mostani szezon végén jelentette be, hogy nem hosszabbít Schumacherrel, akinek a helyére honfitársát, a rutinos Nico Hülkenberget szerződtette 2023-ra.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.22
Philadelphiában ünnepséggel bocsátották útjára az American Airlines hat év után újraindult....
2026.05.22
2026. július 1-jétől a svájci kantonok 1955 óta először engedélyezhetik a körversenyeket. Svájcban....
2026.05.22
Nem elég, ha a termék jó, azt el is kell adni. A Peugeot ezért 2026-ban teljesen új szintre emelte....
2026.05.22
A 2026/27-es szezonban debütáló új generációs kocsik már több mint 800 lóerőt tudnak leadni, és....
2026.05.22
Vádat emelt a Gyulai Járási Ügyészség egy buszsofőr ellen, aki figyelmetlenségből halálra gázolta....
2026.05.22
Az Uber tovább bővíti magyarországi jelenlétét: május végén két újabb vidéki nagyvárosban, Pécsen....
2026.05.22
A gyorshajtókkal szembeni szigorúbb fellépésre és több sebességmérő kamera kihelyezésére is szükség....
2026.05.22
A Toyota RAV4 észak-amerikai gyártósorán olyan meghibásodást észleltek, amely minden tizenkétezer....
2026.05.22
A villanyautózás és az egyre koordináltabb vezetési élmény térnyerésével egyre nagyobb igény....
2026.05.22
Sokan nem tudják pontosan, mit jelent a műszaki vagy a gazdasági totálkár, és milyen különbség van....