magyar műholdak

Kilövés előtt Rómába vitték a magyar műholdat

2020.09.13.

Átadták a SMOG-1-et, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem fejlesztette új magyar műholdat az Olasz Űrügynökség (ASI) kutatóintézetének, a finanszírozásban részt vett a Külgazdasági és Külügyminisztérium is - közölte Kovács Ádám Zoltán római magyar nagykövet az MTI-vel.

A SMOG-1 elnevezésű új magyar műholdat az Unisat-7 olasz fejlesztésű, 32 kilogrammos műhold egyik kidobószerkezetébe töltik be.

A tervek szerint a műholdat novemberben a CAS500-1 dél-koreai műholddal együtt pályára állítja 500 kilométer magasságban egy Szojuz-2 típusú orosz hordozórakéta Bajkonurból, és így megkezdi a Föld körüli küldetését.

A műholdat a római székhelyű G.A.U.S.S. kutatóintézetben adták át, mely az ASI és a római La Sapienza Egyetem műszaki és űrkutatási kara társintézménye.

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen már több hasonló műhold készült. Amennyiben - olasz közreműködéssel - a SMOG-1 is sikeresen pályára áll, egyszerre három magyar műhold működik majd egyidőben az űrben.

A SMOG-1 teljes egészében a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen készült, oktatók irányításával, egyetemi hallgatók aktív részvételével, oktatási keretbe illesztve, szponzorok támogatásával.

A műhold elsődleges küldetése a Föld körüli térségben mérhető, ember által keltett elektromágneses szennyezettség - elektroszmog - vizsgálata, erre utal a műhold neve is. A SMOG-1 másodlagos küldetéseként egy olyan mérőműszer került a fedélzetre, mellyel a Napból érkező részecskék elektronikára gyakorolt hatását vizsgálja.

A műhold felbocsátásának költségét a Villamosmérnöki és Informatikai Kar biztosította, a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.30
Vendég - Kovács Bálint motorversenyző ..
2026.04.30
Növelte árbevételét 2026 első negyedévében a Renault-csoport, miközben az értékesítési darabszám....
2026.04.30
Kína specifikus, a piac helyi elvárásait és szokásait figyelembe vevő spin-off márkát hoz létre a....
2026.04.30
A Móricz Zsigmond körtér és a Kamaraerdei Ifjúsági Park között közlekedő N41-es villamos nyitja....
2026.04.30
Elektromosan 145, összesen pedig egy szuszra 970 kilométert tud megtenni a Leapmotor hatótávnövelt....
2026.04.30
A digitális forradalom az autóipar egyik legfontosabb versenyterepe. A Peugeot számára is különösen....
2026.04.30
A hamarosan érkező szériagyártású modell valószínűleg az MR2 nevet kapja majd, hasonlóan az....
2026.04.30
A májusi első, hosszú hétvégén sűrűbben közlekednek a menetrend szerint járó hajók Fonyód és....
2026.04.30
Idén a Jet Power Hungary Kft (www.jetpower.hu) , a legendás Can-Am (www.brp.com) márka a....
2026.04.30
A Škoda Auto ismét nagy dobásra készül: a márka hamarosan bemutathatja legújabb, egyelőre Peaq....