rendőri intézkedés

Kipattant az Audiból, és lefejelte a rendőrt – mindent rögzített a kamera (videóval)

2024.08.27.

Egy stop-tábla figyelmen kívül hagyása miatt kezdtek intézkedni a rendőrök.

A Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség gyorsított eljárásban bíróság elé állította azt a férfit, aki jogszerű eljárása közben támadt rá a hivatalos személyre. A rendelkezésre álló bizonyítékok alapján megállapított tényállás szerint 2024. július közepén gépkocsival egy Csongrád-Csanád vármegyei településen közlekedő nő a „STOP” táblát figyelmen kívül hagyta, és ezzel szabálysértést követett el.

A cselekményt észlelő rendőrök intézkedést kezdeményeztek és közölték a nővel, hogy helyszíni bírságot szabnak ki vele szemben, majd adatainak ellenőrzésekor megállapították, hogy el van tiltva a járművezetéstől. Erre tekintettel – a járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt – elő akarták állítani a kapitányságra. Ezt a jármű utasa, egy középkorú férfi meg akarta akadályozni. A férfi kiabálva, indulatosan megindult a rendőrök felé, megállt közvetlenül az egyik hivatalos személy előtt, akit lefejelt. Ezt követően tovább szidalmazta és fenyegette a rendőröket. A nő végül önként beszállt a szolgálati autóba.

A nyomozó ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki a – közlekedési bűncselekmény és erőszakos bűncselekmények miatt korábban már kétszer elítélt – férfit, aki beismerte a cselekmény elkövetését.

Az ügyészség gyorsított eljárásban állította bíróság elé az elkövetőt. Az ügyben a Makói Járásbíróság hivatalos személy elleni erőszak bűntette és könnyű testi sértés vétségének kísérlete miatt 2 év, végrehajtásában 4 év 6 hónap próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre és 450 ezer forint pénzbüntetésre ítélte a férfit. Az ügyészség az ítéletet tudomásul vette, míg a terhelt és védője enyhítésért jelentett be fellebbezést.

A cselekményről a szolgálati autó fedélzeti kamerája rögzített felvételt, amely itt nézhető meg.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.06
Meghalt egy motoros, aki lesodródott az útról és az árokba csapódott vasárnap délután a 76-os....
2026.09.06
Húsz éve még nem sikerült a kínai partra szállás, az importautók elleni fellépésben napjainkban....
2026.09.06
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Nem élünk mi túl veszélyesen? ..
2026.09.06
Egy Kelet-Stájerországban balesetet szenvedett motorost csak tizenegy óra után találtak meg. A 63....
2026.09.06
A világbajnoki pontversenyt vezető és hazai közönség előtt szereplő Andrea Kimi Antonelli, a....
2026.09.06
Jelentősen felfutott a tavaly a kínai autók értékesítése, 2025-ben összesen 8115 kínai jármű talált....
2026.09.06
Elnyerte a legmagasabb, ötcsillagos Euro NCAP biztonsági minősítést az új Leapmotor B05. ..
2026.09.06
Újabb CAF-villamossal gyarapodott a budapesti járműflotta: utasforgalomba állt a 41. jármű. ..
2026.09.06
A VIII. kerületben, a Golgota térnél történt a baleset – jelentette az Országos Katasztrófavédelmi....
2026.09.06
Az 1200 négyzetméteres standon az új Trafic Van E-Tech lesz a főszereplő. ..