kamion eb

Kiss második hellyel zárta a mogyoródi hétvégét

2015.09.06.

A címvédő Kiss Norbert, az Oxxo Racing-Axxyss Motorsport pilótája második lett a kamion Európa-bajnokság Hungaroringen rendezett versenyhétvégéjének utolsó, vasárnapi második futamán.

A 30 éves szombathelyi pilóta így 119 pontra növelte az előnyét az összetettben a háromszoros Eb-győztes német Jochen Hahnnal szemben, aki a mostani negyedik helyével vette át a pontverseny második helyét a cseh Adam Lackótól.

A hétvége záróviadalát a spanyol Antonio Albacete nyerte meg, a harmadik helyen a cseh David Vrsecky végzett.
    

Fotó: MTI

A fordított rajtrács szabálya miatt nyolcadikként startoló Kiss az első kanyarban belekeveredett a középmezőnyben folyó ütközetekbe, s csak a felső lassítónál szerezte meg a hetedik helyet, az agresszív manőverért azonban figyelmeztetést kapott a versenybíróságtól. Ez büntetéssel nem járt, így a címvédő aztán egy újabb helyet javított, majd a negyedik körben egy fantasztikusan kivitelezett előzéssel feljött ötödiknek.

Kiss hat körrel a leintés előtt már negyedik volt, egy körrel később pedig a harmadik pozíciót is megszerezte, majd elképesztően látványos csatát vívott és nyert meg Vrseckyvel szemben, így a hajrának másodikként vágott neki.

Az élen haladó Albacetének 8.5 másodperc előnye volt Kiss-sel szemben, s a magyar Európa-bajnoknak a hátralévő három körben már nem volt ideje felzárkózni, és harcba szállni a győzelemért.
A Hungaroring Sport Zrt. tájékoztatása szerint vasárnap 22 ezer néző látogatott ki a mogyoródi pályára, így a szombati 10 ezer fős közönséggel együtt a kétnapos versenyhétvégén összesen 32 ezer szurkoló volt ott a helyszínen.

A kamion Eb két hét múlva a belgiumi Zolderben folytatódik. (MTI)

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.26
 Hamarosan teljesen bezárják a Roku Mechanik GmbH-t, amelynek központja Unterschneidheimben, Baden-....
2026.09.26
A Huawei fejlett fedélzeti rendszereire és a kínai JAC Motors gyártási kapacitására támaszkodva....
2026.09.26
Elképesztő izgalmakat hozott a bakui verseny. ..
2026.09.26
A Geely lelepzelte a vadonatúj, ultragyors, mesterséges intelligenciával támogatott Geely Smart....
2026.09.26
A bajor prémiumgyártó tizenötödik alkalommal áll névadó szponzorként Németország legnagyobb....
2026.09.26
A gyorsaságimotoros-világbajnokság (MotoGP) szervezői hivatalosan nyilvánosságra hozták a 2027-es....
2026.09.26
És mi köze ennek a Kékfényhez?   ..
2026.09.26
Több jármű ütközött az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán Szárligetnél, a baleset....
2026.09.26
Kétszáz új gyalogos-átkelőhellyel, számos akadálymentes villamosmegállóval és járdával, valamint....
2026.09.26
Az amerikai iskolák környékén a tanév első heteiben reggelente sokkal többen nyomkodták a....