kisvasút

Kisvasutakat fejleszt a kormány

2018.02.07.

Tízmilliárd forintot fordít a költségvetésből a kormány kisvasutak felújítására 2018 és 2020 között - jelentette be Révész Máriusz  Miskolcon, az Északerdő Zrt. fenntartásában lévő Lillafüredi Állami Erdei Kisvasút (LÁÉV) lillafüredi állomásán tartott sajtótájékoztatóján.

A kerékpározásért és aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos azt mondta: Magyarországon jelenleg 21 kisvasút működik, ami jelentős turisztikai vonzerőt jelent, ismert és kevésbé ismert helyeken. A kisvonatokon egyre többen utaznak, 2016-ban már csaknem másfélmillióan - írja az MTI.

Hangoztatta azt is, hogy a kisvasutak fenntartása sokba kerül, a felújításuk költséges. Az elmúlt évtizedekben minderre alig jutott pénz, a pályák és a járművek elhasználódtak, amortizálódtak, lassan balesetveszélyessé válnak.

Megjegyezte: egyre többször fordulnak elő pályaelhagyások, például 2016-ban a sajtóban is megjelent lillafüredi kisvasútnál, vagy a pálya rossz állapota miatt rugótörés volt a Morgó gőzösön, a királyréti vonalon.

Úgy fogalmazott a kormánybiztos, hogy "ha nem szánunk pénzt a kisvasutak felújítására, akkor néhány éven belül a növekvő balesetveszély miatt be kell zárni több vonalat". A kormány úgy döntött, hogy elindít egy kisvasút-fejlesztési programot - tette hozzá, megjegyezve: a legtöbb karbantartási, felújítási munkát a saját vasútvonalaikon az erdészetek végzik majd el, összességében 6 milliárd forint jut az erdészeti, 1,4 milliárd a MÁV-hoz tartozó és 2,5 milliárd forint a más fenntartók által üzemeltetett kisvasutak felújítására, új járművek prototípusainak kifejlesztésére.

Elmondta azt is: az erdei kisvasutaknál ez év első félévben elkezdődhetnek a közbeszerzések, az Egererdő Zrt. által üzemeltetett Gyöngyösi Állami Erdei Vasúton pedig már ősszel indulhatnak a munkák, 2019 nyarára várhatóan el is készülnek vele.

Mindezzel az a cél, hogy az elkövetkező években, évtizedekben is működjenek kisvasutak Magyarországon, amelyeken a családok, gyerekek, nyugdíjasok és turisták biztonságban utazhatnak.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.09
Vendég: Rusznák András igazságügyi járműszakértő (GOR-CAR) ..
2026.04.09
Bővül a Mol Move autósokat segítő digitális szolgáltatásainak köre: április 7-től a felhasználók....
2026.04.09
 A közúti balesetekben elhunytak többsége autóban ült. Két tartományban nem jelentettek közúti....
2026.04.09
A Toyota egy japán kávégyártó vállalattal karöltve négy különleges keveréket állított elő,....
2026.04.09
Mostanra jól látszik, hogy azok a kínai gyártók tudnak maradandóan sikeresek lenni Európában,....
2026.04.09
Az első negyedévben 128 419 személygépkocsit gyártottak Romániában - írja az economedia.ro az....
2026.04.09
Nagy Roland gokartversenyző személyében magyar tagja is lett az Aston Martin Forma-1-es istálló....
2026.04.09
Egy 50 éves sofőrt fogtak el a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság járőrei - semmi sem....
2026.04.09
A holland CCV fizetési megoldás-szolgáltató olyan energiatakarékos üzemmódot fejlesztett....
2026.04.09
Az IATA vezére szerint a közel-keleti tűzszünet ellenére sem várható gyors enyhülés a....