Skoda

Kiszámíthatóságra törekednek az autós tartós bérletesek

2019.06.05.

Napjainkban az autó sokak életének szinte elengedhetetlen része. Azonban az azzal járó váratlan kiadások, a borsos kezdőrészlet vagy akár az adminisztrációs teendők miatt elveszített idő igazán meg tudja nehezíteni az életünket. Három évvel ezelőtt hazánkban elsőként vezette be a Škoda és a Porsche Lízing a magánszemélyek számára szóló tartós bérleti konstrukciót, amelynek előfizetői száma az első évhez képest 2018-ban megháromszorozódott. Ennek legfőbb oka pedig a márka legfrissebb kutatása alapján a konstrukció kiszámíthatósága. 

“Lakásvásárlás és autóvásárlás egyszerre túl sok lehet a családi kasszának. Amikor a tartós bérlet konstrukcióját választottam, éppen lakásvásárlás előtt álltunk és óriási segítség volt, hogy az autónkra nem kellett kezdőrészletet befizetnünk, ráadásul a havidíj sem befolyásolta a hitelképességemet, hiszen nem hitelként könyvelődik a havi részlet. Az már csak hab a tortán, hogy azóta pontosan ki tudom számítani, hogy havonta mennyibe kerül az autó fenntartása” - mondta el a Škoda Privát Bérlet egyik előfizetője a márka által végzett legfrissebb kutatás kapcsán, aki azt is hozzátette, hogy mivel a korábbi autói eladásával sem várta meg a futamidő végét, egyáltalán nem zavarja, hogy a jelenlegi gépjárművét bérli, hiszen a hitel miatt a többi sem volt valójában az övé.

A Škoda tartós bérleti konstrukciója három éve elérhető hazánkban, tavaly pedig az első évhez képest megháromszorozódott a szolgáltatást előfizetők száma. A márka arra volt kíváncsi, hogy miért választják partnereik ezt a konstrukciót, a felmérés alapján pedig személyes történetek is kirajzolódtak.

Amikor kutatások is bizonyítják, hogy a tulajdonhoz való ragaszkodás egy fontos velejárója az emberi természetnek, felmerülhet a kérdés, hogy vajon mi motiválja azokat, akik a vásárlás helyett bérleti konstrukció mellett döntenek. Az autós tartós bérlet tekintetében ez minden bizonnyal a tervezhetőség: a kutatás során megkérdezettek 70%-a mondta azt, hogy választásuk legfontosabb tényezője a kiszámíthatóság volt. Elmondásuk szerint az, hogy nem kell váratlan költségekkel számolni és fix havidíjat fizetnek, nagyban megkönnyíti a mindennapi életüket. A kiszámíthatóság mellett fontos még a kényelem, hiszen 33%-uk válaszolta azt, hogy számukra a leghasznosabb a konstrukcióban, hogy nem ők gondoskodnak a kötelező biztosítás és a CASCO időben történő befizetéséről, illetve nincs problémájuk a téligumi cserével és annak tárolásával.

A felmérés arra is kitért, hogy megismerje a tartós bérletet választók családi állapotát és szokásait, mely során kiderült, hogy a válaszadók 50%-ának a bérelt autó már második autó a családban, jellemzően egy céges autó vagy egy kisebb autó mellett. Illetve a megkérdezettek 50%-a negyedmagával él egy háztartásban, tehát többségben vannak a családosok, ennek ellenére a megkérdezettek 67%-a nem osztja meg másokkal a családban az autóhasználatot.

Ahogyan a számok is mutatják, az anyagi indokok sokaknál befolyásolták a választást. Egy másik személyes történetből például kiderült, hogy a család akkor döntött a konstrukció mellett, amikor anyagi problémák miatt a családfő addigi gépjárművét el kellett adni, a 3 gyermek szállítására azonban már nem volt alkalmas a feleség idős kisautója. Mivel a hitelfelvétel a korábbi rossz élmények miatt számukra szóba sem jöhetett, a 0% kezdőrészlet és a kiszámíthatóság miatt végül az új autó tartós bérlése mellett döntöttek.

A kutatásból az is kiderül, hogy a ŠKODA tartós bérlet konstrukciójában a FABIA és OCTAVIA mellett a KAROQ tartozik a legnépszerűbb modellek közé. A Privát Bérlet bárki számára elérhető, aki megfelelő hitelképességgel rendelkezik és így már 0 forintért is el lehet vinni az autót 3 vagy 4 éves konstrukcióban, melynek végén csak vissza kell vinni, és beülni egy újba.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.14
Mostantól a Civicben is elérhető a Honda S+ Shift technológiája, amely az új Prelude-ben....
2026.08.14
Hogyan lehet úgy életre hívni a Peugeot egyik legendás sportmodelljének szellemiségét, hogy az....
2026.08.14
Az aerodinamikára alapozott pickupot Forma-1-es szakértők tervezték és több hely lesz benne, mint....
2026.08.14
A francia légitársaság november 8-ig meghosszabbította a Babybus néven becézett A318-asok....
2026.08.14
Az Alpine tanácsadója, Flavio Briatore szigorítana a költségvetési limiten annak érdekében, hogy a....
2026.08.14
Köszönhetően a kínai állami ipari minisztérium fotóinak, máris láthatjuk, hogy milyen lesz a Smart....
2026.08.14
A Kánya Repülő Klub alelnöke, Buzás Ádám nagy kihívás elé néz, a Magyar válogatott keret tagjaként....
2026.08.14
Összeszedtük a japán prémiummárka legkisebb példányszámban gyártott modelljeit, amelyek között....
2026.08.13
Vendég: László Márk kenéstechnikai szakmérnök, az IGOL hivatalos magyarországi importőre ..
2026.08.13
A BMW 2026-ban is meghatározó szereplője lesz a Monterey Car Week eseménysorozatnak: a Monterey-....