BMW i

Kiszivárgott képeken a következő BMW i modell

2016.10.11.

Szabadalmi rajzok kerültek fel az internetre a harmadik BMW i modellről, ami a képek alapján egy ferdehátú családi kocsi lesz.

Az már korábban tudni lehet, hogy a BMW egész modellcsaládot hoz létre az i almárkán belül, mivel már az összes elnevezést levédették i1-től i9-ig. A képeken látható autó nevét még csak találgatni lehet, a mérete alapján az i4 lehet a legesélyesebb, amit az is valószínűsít, hogy nemrég kiszivárgott az az információ, hogy az első i szabadidő-autót i5-nek fogják hívni.

Az i modellek jellegzetes formavilága ezen az autón is könnyen felismerhető a kéttónusú fényezéstől a karosszériaelemek hajlításáig. Szinte biztos, hogy az i3-hoz és az i8-hoz hasonlóan ez a kocsi is szénszálas karosszériával készül majd, amit alumínium vázra építenek majd rá. Látható, hogy az i3-hoz hasonlóan ennek a kocsinak is visszafelé nyílnak a hátsó ajtajai, abban viszont eltérnek, hogy az újdonságon akkor is nyitható lesz a hátsó ajtó, ha az első csukva van.

Szinte biztos, hogy az i4 valamilyen szinten képes lesz az automatizált vezetésre, amire szüksége is lesz, ha lépést akar tartani majd a 2018-ban érkező elérhető árú Tesla autóval, a Model 3-assal. Az i almárka portfoliójának bővítése logikus lépés a BMW-től az elektromos autók terjedését látva, és azért is, mert a Párizsi Autószalonon a Mercedes is bejelentette, hogy elindítja a maga elektromos almárkáját EQ néven.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.29
 A szerencsén, valamint a rendőrök fegyelmezett és összehangolt munkáján múlt, hogy a több mint....
2026.06.29
Az idei Goodwood Festival of Speed témája a „The Rivals – Epic Racing Duels” (Riválisok – Legendás....
2026.06.29
No, meg nagyobb akkumulátort és gyorsabb töltési sebességet, arról nem is beszélve, hogy már....
2026.06.28
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Mint a mesében. ..
2026.06.28
Miközben a világ az akkumulátorokért és a ritkaföldfémekért folyó versenyt figyeli, az autóiparban....
2026.06.28
George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Osztrák Nagydíjat vasárnap....
2026.06.28
A szilárdtest-akkumulátorok tömeggyártása még évekig várat magára, és ipari léptékű elterjedésükre....
2026.06.28
Teljesen kiégett egy gépkocsi az M7-es autópálya 70-es kilométerénél, Szabadbattyán térségében, a....
2026.06.28
Több mint ötmillió szurkolót várnak a 2026-os labdarúgó-világbajnokság 104 mérkőzésére Kanadában,....
2026.06.28
A Mazda a Le Mans Classic 2026 keretében ismét pályára küldi a legendás Mazda 787B versenyautót,....