roncsprémium

Kitiltanák a dízelmotort

2014.09.25.

Nem csak a gépjármű-kereskedelem fellendítése lehet a célja az állami autócsere-programnak. Nyugat-Európában már a korszerű dízeleket is ki akarják vonni a nagyvárosokból, elsősorban egészségügyi okokból. Hazánkban az is siker lenne, ha nem hoznák be tömegesen a tizenéves használt autókat.

Öreg autó, nem vén autó - rohamosan idősödik a magyar autópark, a használt export tovább ront a helyzeten

Elsősorban a kereslet visszaesése, a nemzeti járműipari cégek és a munkahelyek védelme miatt döntött úgy több uniós államban a kormány, hogy a gazdasági válság megjelenése után – 2009–2010-ben – roncsprémium programokkal igyekszik életben tartani az érdeklődést. Hazánkban sem a válság kitörése idején, sem azóta nem avatkozott be a kormányzat az újautó-kereskedelem folyamataiba. A piac idehaza is összeomlott, és a magánvásárlók azóta sem tértek vissza a szalonokba. Ehelyett tíz-tizenöt éves használt, Nyugat-Európából behozott autókat vásárolunk. Ezért javasolta az Autós Nagykoalíció, hogy most már a magyar kormány is támogassa az autócserét.

Knezsik István elnök lapunk kérdésére elmondta, hogy a Romániában 2005 óta sikerrel futó roncsprémium rendszer főbb elemeinek átvételét javasolják. A román rendszer lényege, hogy a bontásra leadott járművekért értékjegyet adnak, majd azt új autó vásárlásakor 900 euróért beszámítják. Egy magánszemély legfeljebb három értékjegyet válthat be, a jegyek szabadon átruházhatók. Romániában 2005-ben indították el a programot, eddig összesen 480 ezer, tíz évnél öregebb járművet vontak ki a forgalomból, és mintegy 239 ezer új gépkocsit vásároltak. Eközben Nyugat-Európában már a korszerűnek nevezett dízelektől is szabadulnának. Boris Johnson londoni polgármester szerint 1000-2000 fontos (400-800 ezer forint) roncsprémiummal kellene támogatni lecserélésüket kevésbé környezetszennyező járműre. Az igazság az, hogy a magas nitrogén-dioxid- és koromkibocsátás miatt a korszerűnek mondott dízelmotorok a közúti forgalomból eredő légszennyezés fő forrásainak tekinthetők.

Jámbor Gyula

Megjelent a Magyar Nemzet 2014. szeptember 20-i számában

 

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.23
A Párizsi Autószalon közeledtével, az Opel felfedte, hogy legújabb tanulmányautójának neve Opel....
2026.09.23
Ezek a márkák tűnnek el rohamtempóban a magyar autóparkból.  ..
2026.09.23
Magyarországot 25 versenyszámban 29 induló képviseli a fiatal szakemberek versenyén, a WorldSkills....
2026.09.23
Trendszerűen nőtt az utazások hossza a MOL Limo-nál az idei nyáron. A szolgáltató friss adatai....
2026.09.23
Megkezdték a próbagyártást kedden a CATL kínai akkumulátorgyár új, debreceni cellagyártó üzemében....
2026.09.23
Az elmúlt két és fél évben 140-en szenvedtek halálos balesetet mikromobilitási eszközzel – zömében....
2026.09.23
 Az üzemanyagárak továbbra is emelkednek. A gázolaj ára körülbelül 2,30 euró, ami minden idők....
2026.09.23
Nem mindegy, hogyan kopik az autó gumiabroncsa. A futófelület állapota nemcsak arról árulkodik,....
2026.09.23
Hannoverből a világ minden szegletébe, majd vissza: a hosszú távú utazásairól ismert Rainer Zietlow....
2026.09.23
Az Óbudai Egyetem tőketársasága, az Obuda Uni Venture Capital (OUVC) finanszírozó partnerként....