New York

Kitiltják az autókat a Central Parkból

2018.04.24.

Kitiltják az autókat a New York-i Central Parkból, az intézkedés már idén nyártól életbe lép.

Bill de Blasio New York-i polgármester a hétvégén jelentette be, hogy június 27-től "visszaadják" a gyalogosoknak, a futóknak és a kerékpárosoknak a Central Parkot. Az intézkedéssel a közlekedési balesetek számát akarják csökkenteni, de a lépésnek környezetvédelmi okai is vannak.

"Nem az autókra szabták ezt a parkot. Valójában akkor létesült, amikor még nem is voltak autók. Az emberek számára építették" - hangsúlyozta a polgármester.

A Manhattan közepén fekvő park 325 hektáron terül el, évente több mint 42 millióan fordulnak meg benne.

A parkban állatkert, csónakázó tavak, rendezvényhelyszínek is helyet kaptak, 1962 óta történelmi emlékhelynek számít.

A járműveket 2015-ben már kitiltották a park északi útjairól, az új rendelkezés azonban már a park egész területéről száműzi a gépkocsikat. Az autók ezentúl hétköznapokon és csúcsidőben csupán a parkot átszelő négy fő közlekedési utat használhatják, amely eleve a közlekedés elvezetésére készült.

De Blasio hangsúlyozta, hogy az intézkedés nyomán a park jobb levegőjű, biztonságosabb és nyugodtabb hely lesz.

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.29
Tompa Közúti Határátkelőhelyen akadt fenn a legalább 75-100 milliót érő autó – írta a police.hu. ..
2026.06.29
A kilencszeres világbajnok drámai győzelmet aratott az Akropolisz-ralin, miután három napon át....
2026.06.29
Technológiai ugrás, merész innovációk sora, új iparági csúcs. Így áradozik a nemzetközi autós sajtó....
2026.06.29
A Magyar Gumiabroncs Szövetség (HTA) szakértői szerint a nyári időszak az egyik legkritikusabb....
2026.06.29
A kockázat, amelyet sokan alábecsülnek. ..
2026.06.29
A Wizz Air közzétette a 2026-os pénzügyi évre vonatkozó fenntarthatósági jelentését, amely rámutat....
2026.06.29
Ötéves felülvizsgálat után frissítette a nemzetközi iRAP a közutak biztonságát minősítő modelljét.....
2026.06.29
A bajor prémiummárka gratulál a gasztronómia egyik legnagyobb kitüntetéséhez. ..
2026.06.29
Az európai vállalatok számára az elmúlt években alapvetően megváltozott az autóflották....
2026.06.29
Alexander Wehr lesz a BMW Group közép- és délkelet-európai divíziójának új elnök-vezérigazgatója. ..