járművezetés

Kitűnően szerepelt Szabó Attila Svédországban

2019.05.30.

A norvég Andreas Nordsjø nyerte a nagyszabású járművezetői versenyt. A nyertes fődíja 100 000 euró, melyet egy új Scaniára költhet.

Harminc európai országból összesen több mint 20 000 járművezető vett részt a 100 000 eurós Scaniáért folytatott küzdelemben, de csak a nemzeti döntők győztesei juthattak ki Svédországba, Magyarországon Szabó Attila bizonyult a legjobbnak az áprilisi hazai döntőn.

A járművezetőknek a vezetésen kívül számos egyéb kihívással kell nap mint nap megküzdeniük munkájuk során. Nem csupán annyi a feladatuk, hogy eljussanak A pontból B pontba, ennél sokkal bonyolultabb, és összetett készségeket igénylő helyzetekben találják magukat. Az ehhez hasonló, élethelyzet-szerű kondíciókat teremtette meg a Scania a járművezetői verseny döntősei számára.

Attila a másfél napon keresztül zajló, nyolc vezetési képességet jól tükröző feladatot – mint például üzemanyag-takarékos vezetés, elindulás előtti ellenőrzés, rakományrögzítés, Knock the king – magában foglaló kvalifikációt kitűnően, tudását bizonyítva zárta, és a harminc résztvevőből az előkelő második helyen jutott tovább a negyeddöntőbe. A soron következő egyenes kieséses feladat során Attila a spanyol versenyzőt választotta ellenfeléül, aki a vizes kihívásban jobbnak bizonyult. A következő Super Y feladat feladta a leckét a legjobb kilenc versenyzőnek is, akik közül kikerült aztán az a három legjobb sofőr, aki megküzdhetett a saját idegeivel, hogy elnyerje a fődíjat. A leghiggadtabbnak a norvég Andreas Nordsjø bizonyult.

Azt mondhatom, hogy amit elterveztem, a feladatok során meg is csináltam, amit célként magam elé tűztem, azt elértem. A verseny végéhez közeledve már mindennek szerencsésen együtt kell állnia ahhoz, hogy valaki nyerhessen; nem biztos, hogy csak a tudáson múlik a győzelem. Aki bejutott a svéd döntőbe, az már bizonyította tudását. Általánosságban el lehet mondani, hogy a versenyzők profik voltak, emiatt igen kiélezett volt a verseny, és az is igaz, hogy teljesen egyforma körülményeket nem lehet biztosítani” – mondta Szabó Attila, a magyar döntős.

A járművezető a közlekedés legfontosabb tényezője” – mondta Erik Ljungberg, a Scania Marketing és Kommunikációs Osztályának igazgatója. „A Scania Járművezetői Versenyeken keresztül szeretnénk kihangsúlyozni a profi pilóták fontos és jelentőségteljes szerepét a fuvarozási vállalatok nyereségességére nézve, valamint a közúti biztonság és a közlekedés környezeti hatásainak csökkentésére gyakorolt hatása szempontjából.”

A Scania Járművezetői Verseny másik célja, hogy több embert vonzzon egy olyan szakmába, amely egyre igényesebb és sokoldalúbb lett.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.04
Az autóversenyzők sem próféták saját hazájukban, több magyar pilóta külföldön lett sikeres. ..
2026.07.04
A világbajnoki összetettben élen álló Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes olasz versenyzője nyerte a....
2026.07.04
Nálunk miért nincs ekkora szabadság?   ..
2026.07.04
A Citigo elektromos lecserélése még éveket kell várni, ezért az indiai piacon forgalmazott Kylaq....
2026.07.04
Összesen két hétig, mintegy ezerötszáz kilométeren át volt a társam az Év Magyar Autója versenyben....
2026.07.04
Magyarországon 74 905 új személyautót helyeztek forgalomba az első fél évben, 13,3 százalékkal....
2026.07.04
A Mercedes világbajnoki pontversenyt vezető olasz pilótája nyerte a Forma-1-es Brit Nagydíj....
2026.07.04
A 12Cilindri Manuale különleges, mechanikai kapcsolat nélküli, „by wire” váltókart és kuplungpedált....
2026.07.04
Ennyi őrültséget és balesetet ritkán látni egy hónap alatt. ..
2026.07.04
2026 első félévének eredményei azt mutatják, hogy a márka nemcsak megőrizte, hanem tovább....