AutoWallis

Kiugró üzleti eredményt ért el az Autowallis

2021.05.27.

Dinamikusan növekvő hatékonyság mellett az egy évvel korábbi majdnem két és félszeresére, 48,7 milliárd forintra növelte árbevételét az AutoWallis Nyrt. az első negyedévben - közölte a vállalata csütörtökön az MTI-vel. A tavalyi 582 millió veszteséggel szemben 406 millió forintos nyereséget sikerült elérni.

A bővülés mértéke azért is szembeötlő, mert ebben az időszakban az EU személygépkocsi piacán csak 3,2 százalékos növekedést mértek, a magyaron 1,5 százalékos csökkenést, ugyanakkor az AutoWallis Csoport 228 százalékkal tudta emelni az eladott termékek darabszámát. Megjegyezték: az adatok azt mutatják, hogy a cég túllépett a koronavírus-járvány kedvezőtlen hatásainak többségén.

Nagy- és kiskereskedelmi üzletága egyaránt szembeötlő teljesítményt produkált. Előbbi árbevétele 165 százalékkal 28,1 milliárd forintra ugrott, elsősorban az év elején indult, négy országra kiterjedő Opel-értékesítésnek köszönhetően. Kiskereskedelmi árbevételük 115 százalékkal 20,6 milliárd forintra bővült.

Ezúttal már a gépjárműkölcsönzés üzletágnak is sikerült növekedést elérnie, a bérleti napok száma 43 százalékkal 30 320-ra bővült.

A szerviztevékenység teljesítménye - amely a járvány miatt átmenetileg visszaesett - szintén kedvező lendületet vett 2021 első negyedében; a szervizórák száma 153 százalékkal 29 447-re bővült.

Az AutoWallis menedzsmentjének megítélése szerint a társaság eredményét legjobban bemutató - kamatok, adófizetés és értékcsökkenési leírások előtti - EBITDA-eredmény 188 százalékkal 1,5 milliárd forintra nőtt, míg a teljes átfogó eredmény 406 millió forint nyereség lett, szemben az előző év 582 millió forint veszteségével.

Ormosy Gábor, az AutoWallis vezérigazgatója a közleményben elmondta, hogy a teljesítmény jelentős javulása a növekedési stratégiába illeszkedő akvizíciós és organikus növekedésnek, a fedezettermelés javulásának és a fegyelmezett költséggazdálkodásnak köszönhető.

Hozzátette: a társaság 2021-ben 230-253 milliárd forint árbevétellel és 5,7-6,3 milliárd forint EBITDA-val számol.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.14
Köszönhetően a kínai állami ipari minisztérium fotóinak, máris láthatjuk, hogy milyen lesz a Smart....
2026.08.14
A Kánya Repülő Klub alelnöke, Buzás Ádám nagy kihívás elé néz, a Magyar válogatott keret tagjaként....
2026.08.14
Összeszedtük a japán prémiummárka legkisebb példányszámban gyártott modelljeit, amelyek között....
2026.08.13
Vendég: László Márk kenéstechnikai szakmérnök, az IGOL hivatalos magyarországi importőre ..
2026.08.13
A BMW 2026-ban is meghatározó szereplője lesz a Monterey Car Week eseménysorozatnak: a Monterey-....
2026.08.13
Bárkinek lehet légkondicionált mellénye!   ..
2026.08.13
Az Emirates az elmúlt hónapok geopolitikai bizonytalanságaira reagálva több ponton is nagyobb....
2026.08.13
A munkával összefüggő közúti balesetek megelőzésére három nagyon különböző megoldás jutott be az....
2026.08.13
A Paloznaki Jazzpiknik idén is a jazz, a soul, a funk, a pop, az R&B és az elektronikus zene....
2026.08.13
A Ford Authority értesülései szerint a Ford Motor Company szabadalmat nyújtott be egy....