Autós Nagykoalíció

Knezsik István a Rádió 7-ben: mobilitás platformot hoz létre az ANK

2022.12.15.

Mobilitás platformot hoz létre az Autós Nagykoalíció azzal a céllal, hogy a tudatos közlekedést elősegítsük. A platform vezetésére Hanula Barna professzort, a Széchenyi István Egyetem Audi Hungaria Járműmérnöki Kar dékánját kértem fel – jelentette be Knezsik István, az Autós Nagykoalíció elnöke a Rádió 7-nek adott interjújában.

Az egyórás beszélgetésben számos téma szóba került, ezekből tallózunk.

Visszaadni az autószerelő szakma becsületét

Elsőként az autószerelő szakma helyzete került szóba. Knezsik István elmondta, az ANK is támogatja az Autószerelők Országos Egyesületének szakmai versenyét.

- Eddig specifikusan kerestük a jó autószerelőket, ezen azonban változtatni kell – fogalmazott. -  Negyven szakgimnázium van Magyarországon, ahol autószerelőket képeznek. Ezer gyerek indul el ezen az úton évente, de csak 120 fogja autószerelőként folytatni. Ez nagyon kicsi szám. Hogy ez változzon, el kell mondani, hogy micsoda csodálatos szakma egy járművet megjavítani, újra a benzingőz szerelmesévé kell tenni a fiatalokat.

A műsorvezetőnek a lemorzsolódás okát firtató kérdésére az ANK elnöke így reagált:

- A mindennapokban a fiatal szerelő csalódik, mivel legalább három fő irányba kell elindulni. Kell lakatos, aki mechanikusan javítja az autót, s közben olajos lesz. Ettől sokan meghátrálnak. Kell egy informatikához értő szerelő is, mivel egy átlagos mai autóban 70 ezer chip van. A legújabb technológiát pedig a tölthető hibridek és az elektromos autók jelentik, itt bizony erősáramú villanyszerelői ismeretekre is szükség van érintésvédelmi szaktudással.

Az elnök elmondta: ahogy idén, úgy jövőre is meghirdetik az Autószerelők Országos Egyesületének szakmai versenyét az ANK támogatásával. A döntőre az AMTS keretében kerül sor, aminek elválaszthatatlan része A magyarok a világ járműgyártásában kiállítás. - Ezen minden évben reflektorfénybe kerül a kocsi kocsi, amikor Mária Terézia korában a kocsi mesterek a szekérből könnyen forduló kocsit alkottak, s ezzel beírták nevüket a magyar mobilitás történetébe – fogalmazott Knezsik István.

- 2023-ban is 1500 négyzetmétert építünk be, hogy megmutassuk, mennyi csodálatos alkotással járultak hozzá a magyar mérnököt a világ járműgyártásához. A kiállításra jövőre is 600-700 diákot hívunk meg azzal a céllal, hogy biztos jövő vár rájuk, ha csatlakoznak a járműgyártó cégekhez – vélekedett az ANK elnöke.

Knezsik István beszélt arról is, hogy a járműgyártókat és beszállítókat  kritizálják a leggyakrabban, miközben ezek a cégek tették a legtöbbet a károsanyag kibocsátás mentes gyártás megvalósításáért.

Az elnök üdvözölte az Európai Unió döntését, amelyet német és magyar nyomásra hoztak, hogy szintetikus üzemanyaggal 2035 után is működhetnek a belső égésű motorral szerelt járművek.

- Hálás vagyok Palkovics Lászlónak, aki miniszterként a helyzetet felismerte, és sokat tett azért, hogy ez megvalósulhasson a jövőben – mondta Knezsik István.

Tudatos közlekedés

Ennek érekében az Autós Nagykoalíció kezdeményezte a Mobilitás platform létrehozását. A cél, hogy a tudatos közlekedést elősegítsük, a platform vezetésére pedig Hanula Barna professzort, a Széchenyi István Egyetem Audi Hungaria Járműmérnöki Kar dékánját kértem fel – fogalmazott a műsorban az ANK elnöke.

- Valamiért mindig csak a személyautók vannak fókuszban, pedig azok csak a 6-8 százaléknyi károsanyag kibocsátásért felelősek – emelte ki.

-Túl sokat közlekedünk, kell-e nekünk ennyit autóval tenni? – tette fel a kérdést Knezsik István, aki felidézte, hogy gyermekkorában gyalog és kerékpárral mentek iskolába, a mai szülők pedig szinte az iskolapadig autóval viszik csemetéjüket. Miközben a személygépkocsi a legdrágább közlekedési eszköz.

- Nem beszélünk eleget a tudatos és biztonságos közlekedésről – közölte az elnök. Úgy vélekedett, ezt a legkisebbeknél kell kezdeni, s ezért sokat tesz az ANK Tudatos Közlekedők Egyesülete, amely Tóbiással és Balambérral járja az országot, hogy a két kiskutyával a  gyerekeket játékos formában tanítsa és nevelje a biztonságos közlekedés fontosságára.

A műsorban szóba került az is, hogy vajon a fiatalok akarnak-e saját autót vagy inkább a világ nagyvárosaiban egyre inkább terjedő autómegosztó szolgáltatást választják.

- Mi magyarok szeretjük birtokolni a saját autónkat – vélekedett Knezsik István, az Autós Nagykoalíció elnöke a Rádió 7-nek adott interjújában.   

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2023.09.27
Amint arról beszámoltunk, informatikai hiba miatt leállt a termelés a Volkswagen-konszern....
2023.09.27
A VW németországi üzemei ​​leálltak. Egy informatikai hiba megbénította a csoport központi....
2023.09.27
A vezetés egyre inkább luxussá válik – a költségek az utóbbi időben aránytalanul megemelkedtek –....
2023.09.27
Összeütközött három személyautó az M3-as autópálya Budapest felé vezető oldalán, a 39-es....
2023.09.27
„Pollerpiknik“ címmel szervezett demonstrációt és közösségi eseményt az Ágfalva/Schattendorf....
2023.09.27
Három célzott lövéssel állította meg a szentendrei körzeti megbízott egy menekülő embercsempész....
2023.09.27
Lassan egy hónapja becsengettek, ez azt jelenti, hogy szépen lassan mindenki visszarázódik a....
2023.09.27
Kiemelkedő hatásfokú energiafejlesztő megoldást állított üzembe logisztikai központjában a Toyota.....
2023.09.27
Egy fordulóval a zárás előtt megnyerte a ralikrossz országos bajnoki címet a legmagasabb, Supercar....
2023.09.27
Az M0-s autóút déli szektorán az 1-es főúti végcsomópont felé, a 14-es km-nél két kamion ütközött....