Autós Nagykoalíció

Kocsitoló Fesztivál Kocson tizenhetedszer

2015.05.27.

Július 10 és 12 között a Komárom-Esztergom megyei településen, Kocson ismét megrendezik a Kocsitoló Fesztivált. A rendezvényt először támogatja az Autós Nagykoalíció – jelentette be Budapesten tartott sajtótájékoztatóján Knezsik István, az ANK elnöke és Simon László polgármester. Elmondták azt is, idén először lesz nagymenők kocsiépítő verseny.

Kocs nevezetes település. Helyi mesterek a 15. században feltalálták a kocsit. Addig szekeret használtak, a kocsi a szekérhez képest jobban rugózott, könnyebben fordult. Innen származik a település neve, s nagyon sok nyelvben használatos a kocsi szó. Az egykori mesterek tiszteletére az idén immár 17. alkalommal rendezik meg a Kocsitoló Fesztivált.

Knezsik István, az Autós Nagykoalíció elnöke, a 360 Bár teraszán tartott sajtótájékoztatón az erős szél miatt árnyékolja a mikrofont, mellette Simon László, Kocs polgármestere.

A magyar alkotók sokat tettek hozzá a világ járműgyártásához – hangsúlyozta a sajtótájékoztatón Knezsik István elnök, aki elmondta: Sokat adtunk és keveset tudunk róluk. Az Autós Nagykoalíció a kocsi mesterek megismertetése mellett azt szeretné, ha a rendezvény országosan ismert fesztivállá válna, ahol sok ember tölt el kellemes órákat, napokat, s szórakozásban közben megismerkedhetnének azzal a településsel, amely a kocsit adta a világnak.

Simon László polgármester elmondta, július 10 és 12 között három napos fesztivállal várják az ország minden részéből érkezőket. A már hagyományos kocsitoló verseny mellett idén először nagymenők kocsiépítő verseny is lesz, s természetesen nagyon sok szórakoztató program koncertek sokaságával.

A kocsitoló verseny lényege, hogy az ötfős csapatok egy 350 kilogramm súlyú kocsit tolnak egy 1500 méter hosszú pályán. Az győz, aki a legrövidebb idő alatt teljesíti a távot. A gladiátor futamon Kocs község felnőtt egyéni indulói mutatnak példát kocsitolásból, a gézengúzok versenyszámban pedig a Tatai kistérségi települések kisiskolásai mérik össze tudásukat.

Idén is lesz kocsitolás.

Hagyományőrző kezdeményezésként idén először kerül sor a „Nagymenők” kocsi építő versenyére, ahol az indulók saját építésű járműveikkel nevezhetnek, a rangos szakmai zsűri pedig a járművek műszaki és esztétikai jellemzőit figyelembe véve hirdet győztest. Cziráki Attila és Bottlik Csaba szervezők elmondták, a versenyben bármilyen alternatív hajtással lehet nevezni, ebből következik, hogy belső égésű motorral hajtott járművel nem.

A fődíj 150.000 forint, az összdíjazás pedig félmillió forint. A nevezési díj járművenként ezer forint.

A 15. században született meg a kocsi kocsi.

Kocs község a versenyeken túl a fesztivál mindhárom napján élményekben gazdag kulturális és hagyományőrző programokkal várja a kicsiket és nagyokat egyaránt – fogalmazott a sajtótájékoztatón Szegedi Sándor főszervező. Felsorolni is nehéz, annyi program lesz. Horgászverseny, főzőverseny, focitorna, rúdtánc, néptánc, s persze este a koncertek. Fellép többek között Galambos Lajos, a Budapest Bár, a Kiscsillag, Zoltán Erika, Dévényi Tibor kívánságműsorral várja az érdeklődőket, a református templomban pedig komolyzenei koncertek lesznek.

Összefogott az Autós Nagykoalíció a kocsi önkormányzattal a hagyományőrzés és a fesztivál sikere érdekében. 

A programból a gasztronómia sem marad ki, Buday Péter mesterszakács nem csak kiváló ételekkel, hanem hasznos bemutatókkal is szórakoztatja a nagyérdeműt. A sajtótájékoztatón rögtönzött megszólalása alapján állíthatjuk, élmény lesz vele a találkozás.

Prominens emberekből sem lesz hiány Kocson. A 17. Nemzetközi Kocsitoló Fesztiválon tiszteletüket teszik a Nemzeti Vágta képviselői, és részt vesz a versengésben Bús Edina autóversenyző, kétszeres Lotus Ladies Cup győztes mellett Nagy Sándor autós műsorvezető  és Kiss Norbert európa bajnok kamion versenyző.

 

 

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.27
Igaz, hogy eddig még csak a naptár mutatta, hogy milyen évszakban járunk, de nem kell sok, hogy....
2025.12.27
Folyamatosan korszerűsödik a járműállomány - mondta Fülöp Attila, a Belügyminisztérium....
2025.12.27
A Hyundai elektromos egyterű óriás bemutatására készül a Staria modellcsaládból. A nyugati....
2025.12.27
A Budapesti Közlekedési Központ és az Irányító Hatóság aláírta azt a támogatási szerződést, amely....
2025.12.27
Miközben Európa évek óta küzd a súlyos sérülések visszaszorításáért és több országban is....
2025.12.27
Mindhárom vezető japán autógyártó novemberi visszaesésről számolt be az előző év azonos hónapjához....
2025.12.27
A háromrészes, profi produkció a gyári csapat felkészülését követi nyomon, a fejlesztési és....
2025.12.27
Év vége felé a szarvasvonulás gyakori, látványos és egyben veszélyeket is hordozó természeti....
2025.12.27
A Toyota legújabb reklámja kreatív, látványos és – mindenekelőtt – emlékezetes. A hatóságok szerint....
2025.12.27
A Saic Motorhoz tartozó Maxus egy erős, takarékos és meglepően tágas utastérrel rendelkező....