Csabai Kolbásfesztivál

Kolbászátadás után fergeteges Modern Talking Band-koncert

2016.10.31.

Hégely Sándor fesztiváligazgató és felesége egy szál csabai vastagkolbásszal lepték meg öltözőjében Thomas Anders-t, a Modern Talking Band frontemberét a vasárnapi koncert előtt.

Thomas elmondta, jól jött az utánpótlás, mert amit korábban küldtek ki neki, nagyon hamar elfogyott.

Thomas repülővel érkezett Ferihegyre, majd onnan autóval Békéscsabára, a kolbászfesztiválra, német csapatának beállását is már százak figyelték. Aztán a világsztár a színpadra lépett, és magyarul köszönt: Jó estét, Békéscsaba! Fergeteges koncertet nyomott le zenekarával, a visszatapsolások után három ráadásszámot is játszottak. A színpad előtt sokan táncra perdültek a koncert alatt. Akiknek tinédzser korukban volt kedvencük a Modern Talking, azok is jól érezték magukat, és akik most hallották először Thomas-t, azok sem csalódtak, ugyanis rockosabb változatban, modern hangzásban idézte fel a zenekarral a ’80-as évek világslágereit.

A Csabai Kolbászfesztivál honlapján és Facebook oldalán játszhattak is a rajongók, közülük ketten külön, személyesen is találkozhattak, beszélgethettek Thomas-szal. Elmondták, hogy nagyon közvetlen, szerény embert ismertek meg benne.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.14
Köszönhetően a kínai állami ipari minisztérium fotóinak, máris láthatjuk, hogy milyen lesz a Smart....
2026.08.14
A Kánya Repülő Klub alelnöke, Buzás Ádám nagy kihívás elé néz, a Magyar válogatott keret tagjaként....
2026.08.14
Összeszedtük a japán prémiummárka legkisebb példányszámban gyártott modelljeit, amelyek között....
2026.08.13
Vendég: László Márk kenéstechnikai szakmérnök, az IGOL hivatalos magyarországi importőre ..
2026.08.13
A BMW 2026-ban is meghatározó szereplője lesz a Monterey Car Week eseménysorozatnak: a Monterey-....
2026.08.13
Bárkinek lehet légkondicionált mellénye!   ..
2026.08.13
Az Emirates az elmúlt hónapok geopolitikai bizonytalanságaira reagálva több ponton is nagyobb....
2026.08.13
A munkával összefüggő közúti balesetek megelőzésére három nagyon különböző megoldás jutott be az....
2026.08.13
A Paloznaki Jazzpiknik idén is a jazz, a soul, a funk, a pop, az R&B és az elektronikus zene....
2026.08.13
A Ford Authority értesülései szerint a Ford Motor Company szabadalmat nyújtott be egy....