Csaba Kolbászfesztivál

A kolbászfesztiválon felélesztették a mangalicahagyományt

2018.10.22.

A 22. Csabai Kolbászfesztivál zárónapja a mangalica jegyében zajlik. Ennek az őshonos magyar sertésfajtának a húsából gyúrják a kolbászt a ma versenyző csapatok, valamint a töltöttkáposzta-főző versenyen is mangalicahúst használnak az indulók. Emellett a Gourmet Bistro Clubsátorban Hagyomány, megújulás, mangalica, egészség címmel agrárkonferenciát rendeznek.

Elsőként Hégely Sándor fesztiváligazgató elmondta, érdekes, hasznos tematikán törték a fejüket a zárónapra, és felesége találta ki a mangalicával ,,törődést”. A konferencia megrendezésében pedig partnerre találtak a megyei kormányhivatalban, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarában, a NAV Békés Megyei Adó- és Vámigazgatóságában, a megyei vadászkamarában és -szövetségben.

 – A mangalica méltánytalanul szorult háttérbe, és ennek az értékes húsú, szalonnájú, az egészségtudatos táplálkozásban fontos szerepet játszó fajtának a bemutatását, népszerűsítését vállaltuk fel a felsorolt szervezetekkel együtt – hangsúlyozta Hégely Sándor. – A mangalicanapból hagyományt akarunk teremteni, és éppen azért hívtuk meg például Fekete Zsókát, a hajdúböszörményi mangalicafarm tulajdonosát, hogy bemutassa nekünk, miként lehet ebből a másfajta szerkezetű húsból is ízletes, minőségi kolbászt, egyéb finomságokat készíteni. A mangalica népszerűsítését szolgálja az is, hogy mindennap vágtunk ilyen fajta sertést a látványdisznótoron. Mi innovációként a múlthoz viszonyulást, idomulást vesszük elő, és ennek része a mangalica is.

Dr. Takács árpád megyei kormánymegbízott kiemelte, számos főosztályuk, osztályuk áll kapcsolatban hatósági feladatot ellátva az agráriummal és a gazdákkal. Szolgáltató és társadalomszervező tevékenységük részeként pedig együttműködési megállapodásokat kötöttek, például az agrár- és a vadászkamarával, egyéb szervezetekkel is.

– Arra szövetkeztünk, hogy Békés megye megtartó erejét közösen erősítsük. Ebben az agráriumnak vagy például az agrároktatásnak kulcsszerepe van – mondta dr. Takács Árpád. Elismerően szólt a kolbászfesztiválról is, kijelentette, kezdeményezték hungarikummá nyilvánítását. Emellett jövő tavasszal együttműködési megállapodást kötnek a rendezvény szervezőivel.

Dr. Kulcsár László, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei elnöke kitért arra, a sertésstratégia része a mangalica állományának növelése is.

– Ez az őshonos fajta a második világháború után szinte teljesen eltűnt, pedig előtte 600 ezer példány volt az országban – emelte ki dr. Kulcsár László. – Közös feladatunk, hogy újra az őt megillető helyre kerüljön, ezért is jó kezdeményezés a fesztivál programjában egy napot a mangalicának szentelni. 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.30
Elektromosan 145, összesen pedig egy szuszra 970 kilométert tud megtenni a Leapmotor hatótávnövelt....
2026.04.30
A digitális forradalom az autóipar egyik legfontosabb versenyterepe. A Peugeot számára is különösen....
2026.04.30
A hamarosan érkező szériagyártású modell valószínűleg az MR2 nevet kapja majd, hasonlóan az....
2026.04.30
A májusi első, hosszú hétvégén sűrűbben közlekednek a menetrend szerint járó hajók Fonyód és....
2026.04.30
Idén a Jet Power Hungary Kft (www.jetpower.hu) , a legendás Can-Am (www.brp.com) márka a....
2026.04.30
A Škoda Auto ismét nagy dobásra készül: a márka hamarosan bemutathatja legújabb, egyelőre Peaq....
2026.04.30
A Red Bull főnöke visszahozná a Max-faktort. Meggyőződése, ha ez sikerül, akkor a szabályok....
2026.04.30
Egyenesen a Volkswagen T-Rocot, és annak szegmensét veszi célba a Kia azzal a kompakt SUV-val, amit....
2026.04.30
Hatalmas várakozás övezi a Volvo legújabb büszkeségét, a tisztán elektromos EX60-at, amelynek....
2026.04.30
Szalagkorlátnak hajtott és feltépte azt egy személykocsi az M7-es autópálya Balaton felé vezető....