lízing

Komoly tartalékok a hazai flottalízing piacon

2015.02.13.

A magyarországi vállalatok által lízingelt gépjárművek száma meghaladta a 75 000 darabot 2014. év végén, ami a forgalomban levő cégautóknak mindössze 15 százalékát teszi ki. Ez pedig azt jelzi, hogy a magyar flotta lízing piac még jelentős tartalékokkal rendelkezik. Ahhoz, hogy ez az arány európai szintre emelkedjen, a finanszírozóknak a többlet likviditás mellett több szolgáltatással kell vonzóbbá tenni a lízing konstrukciót a tulajdonlásnál – véli Vincent Van der Meijden a Business Lease Magyarország ügyvezető igazgatója.

A Business Lease által 2014-ben kifejlesztett, és a teljes cégcsoportban – így Magyarországon is - az év elején bevezetésre kerülő új online koncepció a „Care Online”, amelynek célja, hogy megkönnyítse ügyfelei életét, egy megújult, aktív weboldallal és a folyamatos szolgáltatás nyújtásával a hét minden napján, a nap 24 órájában.

 „A tesztelésbe bevont vállalatoktól érkezett visszajelzések alapján az online felület hasznos eszköznek bizonyult a flottakezelők és gépjármű vezetők számára” - hangsúlyozta a Business Lease ügyvezetője. A „Care Online” koncepció lényege egy olyan interaktív weboldal, amely egyszerűsített eljárások alkalmazásával lehetővé teszi a járművezetők és a járműparkot üzemeltető menedzserek számára, hogy támogatást igényeljenek a szolgáltatójuktól a nap 24 órájában a hét minden napján. Az applikáció alkalmazható bármely okos telefonon, táblagépen vagy laptopon és asztali komputeren. 

A honlap segítségével nyomon követhető az autóflotta helyzete, szerviz igénye, a gépjárművek vagy csere alkatrészek szállítási határideje. Ezen kívül ellenőrizhető a flotta járműveinek kilométer állása, az üzemanyag kártyák feltöltöttségének állapota, valamint a biztosítási események. A gépjármű vezetők számára nyújt segítséget baleset, vagy jármű meghibásodás esetén a sürgősségi szolgálathoz való hozzáférés.  A Business Lease Blue Care Monitor a mobilitás teljes költségét és CO2-kibocsátását képes követni, ami által segítséget tud nyújtani a jármű park optimalizálásához, és ezáltal a költséghatékony működtetéshez.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.13
Az utazási főszezon közepén, augusztusban a német rendőrség fokozottan fellép a sebességtúllépőkkel....
2026.08.13
Kína gazdasága veszélyes dilemmában van: a gyárak teljes kapacitással termelnek, de a belföldi....
2026.08.13
Van egy prémiumautó, amely egyszerre kínál hátsókerékhajtást, valódi luxust, legendás....
2026.08.13
A nyári szünet kellős közepén, derült égből villámcsapásként tett fontos bejelentést a Cadillac: az....
2026.08.13
Új aszfalt-technológia, ami segít elviselni a kánikulát.   ..
2026.08.13
Kevés olyan koncepcióautó született az ezredforduló után, amely akkora meglepetést okozott, mint a....
2026.08.13
A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a hétvégére tervezett HunGarian Baja tereprali....
2026.08.12
Kotorásztunk egy Rolls-Royce szerszámosládájában és mi ez a kavalkád a csavarhúzók, villáskulcsok....
2026.08.12
Míg az első helyét biztosan őrző japán gyártó 5,39 millió új járművet adott el idén január és....
2026.08.12
Marokkó a Donald J. Trump Highway nevet adta az 1055 kilométeres, Tiznittől Dakhláig vezető....