racing

Könyvpremier Senna sisakjával: az autósport pillanatai

2015.12.21.

Magyarok sikerei és sztárpilóták boldog meg tragikus pillanatai igényes kötetekbe sűrítve, ezt nyújtja a Formula magazin két szerzőpárosa, immár nem először.

A szerzőpáros: Bethlen Tamás és Mészáros Sándor                                      A szerző felvétele

Sorozatban a harmadik

Igényes és tényleg összefoglaló kiadványokat állított össze az Autósport és Formula Magazin a Száguldás és cirkusz 2015 című kötet az idei Forma-1-es idény eseményeit idézi fel, míg a most debütáló Autósport évkönyv 2015 hazánk és a világ legfontosabb versenyszériáinak eseményeire pillanthatnak vissza az érdeklődők. Mészáros Sándor és Bethlen Tamás, a Száguldás és cirkusz című sorozat szerzői már harmadszor vállalkoztak arra, hogy összefoglalják a Forma-1-es évad történéseit. Noha Lewis Hamilton és a Mercedes fölénye idén még a tavalyinál is nagyobb volt, szerencsére így is volt miről beszélni: Vettel vörösbe öltözött, a legendás Honda-motorok a régi dicsőséget nyomokban sem idézve tértek vissza az F1-be, az ifjabb Verstappen érkezésével pedig bebizonyosodott, hogy egy 17 éves pilótának is van keresnivalója a szériában. Komoly témát szolgáltatott Nico Rosberg váratlan hanyatlása és év végi feltámadása, a rapszodikussá váló Red Bull-Renault házasság, a Lotus-válság, a 30. Magyar Nagydíj, Jules Bianchi halála és az új amerikai próbálkozás, a Haas F1 Team szerveződése is.

A szezon legszebb pillanatai

A Száguldás és cirkusz című évösszefoglaló kötet ennek az emlékezetes szezonnak a legszebb pillanatait eleveníti fel, az élmények felidézéséhez a sportág legjobb fotósait hívva segítségül. Az előszót Paul Hembery, a Forma-1-es gumiabroncsokról gondoskodó Pirelli sportigazgatója írta a kiadványhoz, hangsúlyozva hazánkhoz kötődő emlékeit, illetve azt is, hogy a milánói székhelyű gumigyártónál izgatottan várják a Hungaroring újraaszfaltozásának eredményét. A kiadó új büszkesége Gellérfi Gergő és Bethlen Tamás munkája, az Autósport évkönyv 2015 című kötet, amelynek segítségével hazánk és a világ legfontosabb versenyszériáinak eseményeit élhetik újra az érdeklődők. Legyen szó akár WTCC-ről, DTM-ről, Indycarról vagy a Dakarról, esetleg a hazai gyorsasági, rali- és egyéb sorozatokról, a szerzők az összes lényeges mozzanatot felidézik, sőt nem feledkeznek meg a fénypontok mellett a legnagyobb bukásokról és az évad halálos áldozatairól sem.

A listát is a Norbik vezetik

A legendás Senna bukósisakja mellett rendezett premieren az Autósport évkönyv új kezdeményezését is megismerhettük: az Autósport és Formula Magazin ugyanis a hazai motorsport-élet szakértőinek bevonásával összeállította az év 50 legjobb magyar versenyzőjének rangsorát. A listát nem meglepő módon Michelisz Norbert, a WTCC fenegyereke vezeti, második Kiss Norbert kétszerese Truck Európa bajnok ugyanakkor érdemes tüzetesen átvizsgálni a felsorolást, mert : nem kizárt, hogy az is szerepel rajta, aki átveheti majd a Honda gyári csapata felé tartó kiválóság helyét nevelőegyesületénél, a Zengő Motorsportnál.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.15
Az új ”Jó Éjt” csomaggal a Volkswagen Haszonjárművek bővíti az ID. Buzz felhasználási lehetőségeit....
2026.08.15
Gyakran előfordul, hogy ugyan rendelkezik valaki jogosítvánnyal, de nem szerzett kellő vezetési....
2026.08.15
Az amerikai kamionsofőrök naponta közel egy órát töltenek azzal, hogy biztonságos parkolóhelyet....
2026.08.15
A X. kerület egyik legforgalmasabb vasúti átkelőjénél ellenőriztek a rendőrök; drónnal is figyelték....
2026.08.15
Bemutatkozott a Ferrari CZ26, a maranellói gyártó Special Projects program keretében készült új,....
2026.08.15
Az elmúlt hétvégén a burgenlandi tartományi közlekedési osztályok célzott közlekedésrendészeti....
2026.08.14
Az Egyesült Királyságban beszüntette működését a Skywell kínai autómárka helyi forgalmazója. A....
2026.08.14
Először lép be Magyarországra a GYSEV új InterCity motorvonata, amelyből 11 a Budapest-Győr-....
2026.08.14
A Skoda Auto kiemelkedő eredményekkel zárta a 2026-os év első hat hónapját: a cseh autógyártó....
2026.08.14
Dobó Kata lett a Geely E2 márkanagykövete. Hazánk egyik legismertebb és legkedveltebb színésznője,....