MOL Bubi

Kora nyáron bővül a MOL Bubi közbringarendszer

2017.03.11.

Már 1286 biciklije vehető igénybe 112 gyűjtőállomáson. Előreláthatóan a kora nyáron 12 új gyűjtőállomással bővül a rendszer a Margitszigeten és a XIII. kerületben; ezeket a tervek szerint az idei év második felében, illetve 2018-ban újabb állomások követik majd. Az új gyűjtőállomások üzembe helyezésével párhuzamosan növekszik majd a bringák száma is.

A 2016. novemberi bővítés óta immár 112 gyűjtőállomáson vehetők igénybe a közbringák. A tervek szerint az idei évben további gyűjtőállomások épülnek: a FINA vizes világbajnoksághoz kapcsolódóan várhatóan 12 új állomással bővül a rendszer a Margitszigeten és a XIII. kerületben, VEKOP pályázati forrásból. Budapest Főváros Önkormányzata elkötelezett a MOL Bubi rendszer fejlesztését illetően, ezért 2017. második felében csaknem két tucat gyűjtőállomással és előreláthatóan több száz új almazöld bringával gazdagodik a rendszer.

A 2014-ben indult MOL Bubi közbringarendszer elindulásával új fejezet nyílt a budapesti kerékpáros közlekedésben; a MOL Bubi célja, hogy a bringás közlekedés feltételeinek javításával egyre többen válasszák rövid városi utazásaikhoz alternatívaként a biciklit. A közbringarendszer sikerességét mutatja, hogy az elmúlt két és fél évben a felhasználók becsült száma (az egy regisztrációval egyidőben 4 kerékpár bérelhetőségének köszönhetően) bőven 100 ezer felett alakult. 2014 szeptembere óta több mint 1,5 millió utazás történt a rendszerben – a MOL Bubizás a téli időszakban sem hagyott alább, hiszen sokan rájöttek, hogy a hidegben is érdemes bringára pattanni  – és a becslések szerint összesen több mint 3 millió kilométert kerékpároztak a felhasználók.  A bérlések során jellemzően a félórás díjmentes időintervallumon belül használják a kerékpárokat, átlagosan körülbelül negyed óráig. Ez is mutatja, hogy a MOL Bubi az eddig megszokott közösségi közlekedési eszközök alternatívája, más közösségi közlekedési móddal kombinálva használják az ügyfelek.

Forrás: 
BKK

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.03
Szeretne dobogóra állni a Hungaroringen Molnár Martin a brit Forma-3-as (GB3) versenysorozat....
2026.07.03
Elmarad a rali országos bajnokság augusztusra tervezett miskolci versenye. ..
2026.07.03
Fokozott közúti ellenőrzésekre, kiemelt rendőri jelenlétre és célzott balesetmegelőző....
2026.07.03
 A Porsche fontolgatja a Cayenne gyártásának áthelyezését – írja az orf.at.   ..
2026.07.02
Vendég: Soltész Bálint rendőrségi szóvivő. ..
2026.07.02
A Honda első elektromos nagymotorja júliustól már elérhető a hazai márkakereskedésekben. A....
2026.07.02
Enrico Galliera szerint az ilyesfajta nyomásgyakorlás hatalmas hiba lenne a cég részéről. ..
2026.07.02
A diszkont légitársaság hetente háromszor köti össze a szaúdi és a magyar fővárost az idei nyári....
2026.07.02
Vannak motorok, amelyek gyorsak. Vannak, amelyek szépek. És vannak, amelyek idővel legendává válnak....
2026.07.02
Három kilométeren át a forgalommal szemben közlekedett személygépkocsijával egy 69 éves csengeri....