rendőrség

Kordonokon áthajtva menekült egy férfi Józsefvárosban

2024.03.09.

A Budapesti VIII. Kerületi Ügyészség indítványa alapján letartóztatásba került egy 29 éves férfi, aki pár héttel ezelőtt, a VIII. kerületben beült egy járó motorral hagyott autóba, és azzal elhajtott. A férfi a rendőri intézkedés elől menekülve megrongált egy másik autót, és kordonokat döntött fel.

A megalapozott gyanú szerint, a gyanúsított 2024. január 29-én, reggel, , a VIII. kerület, Kőris utcában felfigyelt egy járó motorral leállított, nem zárt gépkocsira. A férfi beszállt, és azzal a tulajdonos tudta és beleegyezése nélkül elhajtott. Ezt követően az elkövető a kocsival a VIII. kerületben közlekedett, és ennek során az élettársát felvette.

A sértett bejelentését követően, a kerületben szolgálatot teljesítő járőrök észlelték a járművet, a férfi azonban az általuk használt fény-, illetve hangjelzés ellenére nem állt meg. A férfi menekülés során nagy sebességgel közlekedett, ennek során megrongált egy parkoló gépkocsit, valamint építkezési munkálatok miatt felállított kordonokat döntött fel. A terhelt végül behajtott egy VIII. kerületi parkolóházba, ahol az élettársával együtt kiszállt a járműből, a rendőrök azonban a közeli bevásárlóközpont bejáratánál elfogták. A gyanúsított által jogtalanul használt gépkocsiban kb. 800.000 forint kár keletkezett.

 

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. kerületi Rendőrkapitánysága a férfit jármű önkényes elvétele bűntettének megalapozott gyanúja miatt hallgatta ki gyanúsítottként.

A terhelt büntetett előélete, a vele szemben folyamatban lévő más büntetőeljárások, továbbá az életvezetésére vonatkozó adatok megalapozzák a bűnismétlés veszélyét. Erre tekintettel, a Budapesti VIII. Kerületi Ügyészség indítványa alapján, a bíróság a gyanúsított letartóztatását elrendelte, majd legutóbbi végzésével további 3 hónappal, 2024. május végéig meghosszabbította.

A felvétel elején a gyanúsított felfigyel a járó motorral hagyott autóra, benéz az ablakán. A következő részben a férfi a járművel elhajt a helyszínről.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Forrás: 
ügyészség

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.12
Egy rejtett ikon, amit sokan nem ismernek.   ..
2026.06.12
A Ryanair új, Pozsony–Prága járat indítását fontolgatja, amely akár már jövőre elindulhat. Erről a....
2026.06.12
A holland ügyészség 2030-ig több mint kétszeresére növelné az automatizált közúti ellenőrzési....
2026.06.12
Forgalmas nyári szezonra készül a Budapest Airport az idén is - hangsúlyozta Francois Berisot, a....
2026.06.12
A rolleres károk csaknem kilencven százalékát bérelt eszközökkel okozzák, ezért is sürgető a....
2026.06.12
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Royal Caribbean: a finnországi Meyer Turku hajógyár hivatalosan is....
2026.06.12
1989-ben a Lexus elegáns limuzinokkal lépett be a prémiumautók piacára. A japán márka a kiváló....
2026.06.12
A Toyota első elektromos autója, a bZ4X Touring így, ebben a kombi karosszériában érett be. Erős,....
2026.06.12
A TOYOTA RACING június 13–14-én a TR010 HYBRID Hypercarral száll harcba hatodik győzelméért – és új....
2026.06.12
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2026. június 12-én 4 óra 30 perc körül egy....