elektromos autó

A kormány szabályozza a parkolókban kiépítendő elektromos töltők számát

2015.12.31.

A jövőben a parkolók létesítésekor minden 100 parkolóhely után 10 helyet úgy kell kiépíteni, hogy ott - a burkolat megbontása nélkül elektromos járművek töltőállomását lehessen kialakítani - az erről szóló rendelet tervezete a kormány honlapján jelent meg.

A kiépítést folyamatosan meg is kell valósítani. Az első lépcső 2017. január 1., addig minden 100 parkolóhelyre kell jutnia egy elektromos töltőnek, majd 2019. január elsejére már két töltő kötelező 100 parkolóhelyre. 

A hatályos jogszabály értelmében a kereskedelemről szóló törvény szerinti napi fogyasztási cikket értékesítő, 300 négyzetméternél nagyobb bruttó alapterületű üzlet esetében biztosítani kell az árusítótér minden megkezdett 10 négyzetméter nettó alapterületére vetítve egy személygépkocsi elhelyezését. Ha most építik a parkolót, már ezekre is vonatkozik, hogy minden 100 parkolóhely után 10 hely alkalmas legyen elektromos járművek töltőállomásának kialakítására.

A meglévő áruházi parkolóknál 100 férőhelyenként két töltőállomás a norma, de ezek megépítési ideje attól függ, hogy mekkora az adott áruház árusítótere, illetve hol található az áruház. 

Amennyiben az alapterület meghaladja az 1500 négyzetmétert, akkor 2019. január elsejéig kell 100 parkolóhelyenként kiépíteni két töltőt. 

Az ettől kisebb áruházak parkolóiban is 2019. január 1. a határidő, ha 50 ezernél nagyobb lélekszámú településen található az üzlet. A 20-50 ezres településeken 2020. január elsejéig, míg a 20 ezresnél kisebb települések áruházainak a parkolóiban 2026. január elsejéig kell 100 parkolóhelyenként két töltőt telepíteni.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.07
Kissé a szervezőket is meglepő, nagy érdeklődés mellett zajlott az I. Mercedes-Benz klasszikus....
2024.05.07
Peugeot a robogók gyártása terén is komoly múltra tekinthet vissza, s mióta létrejött, mindig....
2024.05.07
- Magyarországot gazdasági ökoszisztémája, infrastruktúrája és szellemi tőkéje egyaránt alkalmassá....
2024.05.07
Összeütközött egy nyerges vontató és egy tehervonat a Heves vármegyei Adácson, a Kossuth Lajos....
2024.05.07
Az elmúlt években a globális ellátási láncokra soha nem látott nyomás nehezedett a világgazdaság....
2024.05.07
A baleset a Balaton felé vezető oldalon, Szabadbattyánnál akadályozza a forgalmat - máshol is....
2024.05.07
- Amióta a BMW bejelentette, hogy Debrecenben építi fel legújabb autógyárát, ugrásszerűen nőtt az....
2024.05.07
Volt olyan gépkocsi, amelyik 50 km/óra helyett 84 km/órával közlekedett. Ezért 58 ezer 500 forint....
2024.05.07
A KLM szerint ezzel komfortosabb, ezáltal kellemesebb munkakörülményeket teremthetnek dolgozóik....
2024.05.07
Elgázolt egy embert a vonat a Békés vármegyei Tótkomlóson egy átjáróban  - közölte a Mávinform a....