műszaki vizsga

Korrupció gyanújával őrizetbe vettek egy műszaki vizsgabiztost

2022.07.06.

A Győri Regionális Nyomozó Ügyészség előnyért hivatali kötelességét megszegve, üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásával és hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás bűntettével gyanúsít egy műszaki vizsgabiztost.

Közleményük szerint a nyomozó ügyészség több helyszínen hajtott végre bűnügyi akciót a Nemzeti Védelmi Szolgálat felderítése alapján a Veszprém és a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányág közreműködésével. Az ügyészség az elkövető őrizetbe vétele után házkutatásokat hajtott végre, majd gyanúsítottként hallgatta ki a középkorú férfitt, aki tagadta a terhére rótt bűncselekmények elkövetését.

A gyanú szerint az egyik megyei kormányhivatal műszaki vizsgabiztosa az úgynevezett lassú járművek - mezőgazdasági vontatók, pótkocsik - időszakos vizsgáztatásánál nem a kötelező jogszabályi előírások szerint járt el. A volt kormánytisztviselő nem végzett fékmérést, illetve tisztában volt azzal, hogy mivel a vizsgáztatás nem a kijelölt vizsgaállomáson történt, a járművek műszaki állapota nem felelt meg az időszakos vizsgálat tárgyi feltételeire, technológiájára és ügyrendjére előírt rendelkezéseknek.

A vizsgabiztos emellett a járművek hatósági műszaki minősítő lapján valótlanul rögzítette, hogy azok megfelelnek a műszaki érvényességre vonatkozó jogszabályi rendelkezéseknek, majd közreműködött abban, hogy a műszaki vizsgálati bizonyítványban meghosszabbítsák a lassú járművek műszaki érvényességét.

A férfi a hivatali kötelezettségének megszegéséért, az ügyben már gyanúsított tettestársától - aki a vizsgáztatással kapcsolatos ügymenet lebonyolításában meghatalmazottként járt el - jogtalan előnyként, járművenként 5000 forintot kapott - írta a napokban az ügyészség.

Hozzátették: a vizsgabiztos a korrupciós és közbizalom elleni, jelentős tárgyi súlyú és a közlekedésbiztonságra is fokozott veszélyt jelentő bűncselekményeket rendszeres vagyonszerzési céllal a beosztását felhasználva követte el.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.05
A mesterséges intelligencia segítségével akár száz évet is átugorhatunk. Bepillanthatunk a 22.....
2026.09.05
A legendás imolai versenypályán folytatja 2026-os nemzetközi programját Gender Tamás Junior. A 16....
2026.09.05
Idén a megszokottnál tovább, október elejéig közlekedik az Adria InterCity Budapest és Split között....
2026.09.05
Hatan megsérültek, köztük annak a teherautónak a sofőrje is, aki lengyel turistákat szállító....
2026.09.05
Szeptember 4-én megnyitotta kapuit a 31. Balaton Boat Show, amely ismét a hajózás és az aktív....
2026.09.05
A Hormuzi-szoros újranyitása és szabad forgalma továbbra is háborús vita tárgya, így a kereskedelmi....
2026.09.05
Szennyezés, oldószer került a talajba az iváncsai akkumulátorgyár területén; a falu polgármestere....
2026.09.05
Nem minden mestermű kerül múzeumba. Néhány az útra születik. Ezt a gondolatot kelti életre....
2026.09.05
Olaszországban a hatóságok rászállnak a „lengyel rendszámú” autókra. Összefoglaló néven így nevezik....
2026.09.04
George Russell, a Mercedes brit pilótája volt a leggyorsabb a Forma-1-es Olasz Nagydíj második....