családi vállalkozás

Kovács család: Mezőberényben is kitűnő a csabai kolbász II. rész

2020.05.05.

A Békéscsabán rendezett 2019. évi Nemzetközi Szárazkolbász Verseny ezüstérmese lett a mezőberényi Kovács Árpád, nem minden előzmény nélkül. Korában háromszor is elhozta az aranyat a családi vállalkozás és ezt azóta senki sem tudta megismételni.

Heti ütemterv szerint dolgoznak Kovács Árpádék, mindig keddenként viszik a vágóhídra, Dévaványára a sertést. Családi vállalkozásuk mérete kicsi a saját vágáshoz, nagyon nagy beruházás lenne, ha vágópontot alakítanának ki, több felelősséggel is járna és a belterületre nem is kapnák meg a szükséges engedélyt. És egy darabig még maradni is akarnak jelenlegi helyükön, nemrég fogtak bele egy régi, méretes vályogház felújításába, ami elkészülte után tökéletes lesz a kolbász tárolására. (Írásunk első részét itt olvashatják.)

A fesztivál idén sem marad el

– Alkalmanként két-három disznót viszünk a vágóhídra, másnap megyünk érte, addigra szépen kihűl a hús, melegen ki sem adhatnák – mondja Kovács Árpád, hozzátéve, a húsvizsgálati papírnak is idő kell, ugyanis minden alkalommal az állatorvos látja a szétszedett disznót. Akárhova mennek, a papírnak ott kel lenni náluk, piacon, vásáron, fesztiválom, tudni kell bizonyítani a hús eredetét. A belet azt nem kapják meg a vágóhídról – ahol keddenként van a bérvágás, akkor vihetik a disznót a kistermelők  –, minden mást igen. Így ők profi szakboltban szerezik be a belet.

A többi alapanyagról szólva, sima asztali sót használnak, nincs benne semmi tájjelleg. A fűszerpaprikát csövesen veszik meg, mindig ugyanattól a termelőtől, maguk csumázzák és szárítják, így biztosak lehetnek a minőségben. – Durvára szecskázva szárítjuk, nagy, jól szellőző zsákokban tároljuk, és amikor töltünk, a hét elején őrölünk és így frissen darált piros parikat teszünk a kolbászba. Fokhagymát egy közeli kistermelőtől veszünk, az is régi beszállító már – beszél az alapanyagok fontosságáról a szakember.

Paprika, fokhagyma só és köménymag...

Megtudjuk, szerdán csontoznak és vágják össze a húst, a disznó minden szükségest kiad, nem kell plusz húst hozzá venni. Csütörtökön következik az aprítás, vagyis a darálás, a hús befűszerezése és bélbe töltése. Otthon füstölnek, a szomszédokra rákérdezve megtudjuk, a füst nem lefele száll, hanem felfelé, a nagyobb köd nyomja csak vissza. Ráadásul a bükkfának jó az illata. – Amikor elmegyek edzésre és jövök haza, érzem a jó illatot. Aki ért hozzá és elkeveredik egy másik vidéki városba, meg fogja érezni a bükkfaüstöt, ez a legalkalmasabb, ezen nem szabd spórolni – érvel Kovács Árpád.

Kizárólag hideg füsttel dolgoznak, ez maximum 12 fok, nyáron le is kell hűteni - ez is benne van abban, hogy régen télen csinálták a kolbászt, szalámit. Asztalostól veszik a fűrészport, annyi mindig termelődik a műhelyben, hogy nekik elég. A vékony kolbász négy, a vastag hat napig van a füstön, feléjük mindenki azt mondja, hogy vastagkolbász, sőt, van aki haragszik a szalámi elnevezésre. Jó, azért nem istenkáromlás és már hozzászoktak ahhoz, hogy a „gyüttmönt” szalámizza a kuláréba, vagy a sertésvakbélbe töltött vastagkolbászt.

Kovács Árpád füstölés előtti vastag kolbászt mutat

A piacon jelentős a törzsvevői kör, a fesztiválok, vásárok azért fontosak, hogy új vásárlókat találjanak, minél több emberhez eljusson a termékük. Értékesítésükben valamivel több mint 60 százalék a piac, bár a mezőberényire szinte felesleges kimenniük, inkább a házhoz mennek hozzájuk a vásárlók. Persze a településen sokan vágnak disznót, töltenek maguknak kolbászt, ami azonban nem tart ki egész évre. Ha elfogy, elmennek Kovácsékhoz vásárolni. Budapestem a Bosnyák téri piacon is árulnak páros héten szombatonként. –  Már előtte pénteken hívnak bennünket, hogy páros hét van, ugye megyünk másnap a Bosnyák térre – mondja az édesanyja.

Úgynevezett celeb vevőkben sincs hiány, sajnos, Gesztesi Károly többet már nem vásárol tőlük kolbászt. Szifon, azaz Virág Aladár a Mi kis falunkból azonban igen, ő ezt Budapesten teszi. De említik Mikler Rolandot, a válogatott kézilabda kapust és a veszprémi kéziseknek is folyamatosan szállítja gyúrójuk Kovács Árpádék kolbászát. Szívesen említik Vujity Tvrtko tévés műsorvezetőt és Szántó Dávid volt sportriportert is.

A szép és minőségi termékre mindig van vevő

Árusítanak viszonteladóknak is, ám a multikhoz kicsik. Olyan nincs, hogy kifogy náluk a kolbász, az viszont előfordul, hogy még nem elég érett, nem optimálisan száraz, de erre mindig fel is hívják a türelmetlen vásárló figyelmét. – A vékony kolbásznak a füstölés után minimum 2-3 hét kell, a vastag kolbásznak legalább 3 hónap szükséges – mondja a szakember.

Vittek már ki mezőberényi kolbászt Brazíliába és Japánba is, a távol-keleti országban annyira ízlett, hogy szívesen rendeltek volna belőle – ahogy történt ez más spanyol vásárlóval is. Ők voltak az elsők aki bekerültek a kolbászukkal a mezőberényi helyi értéktárba. És Persze soha nem hagynák ki a Csabai Kolbászfesztivált.

Idén is lesz munkája a zsűrinek a mezőberényi kobásszal

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.15
Amikor 1949-ben megérkeztek az első Volkswagen Bogarak az Egyesült  Államokba, a Ford, a General....
2026.08.15
A kezdeti kapacitások kialakítása után ütemterv szerint halad a Duna vízszintjét emelő beruházás....
2026.08.15
Nagy visszhangot váltottak ki a kínai szaksajtóban azok a felvételek, amelyek megörökítették, amint....
2026.08.15
Mintegy száz járatát törölte szombaton és vasárnap az Easyjet légitársaság franciaországi vállalata....
2026.08.15
 Magyarország kulcsfontosságú helyszínné vált az európai autóipar számára, kiszolgálva a három nagy....
2026.08.15
A Formula–1-es Spanyol Nagydíjnak is otthont adó Circuit de Barcelona-Catalunya versenypályán az....
2026.08.15
Először tankoltak a Szlovákia által vásárolt F-16-os vadászgépek a levegőben. Az F–16-osok egy NATO....
2026.08.15
Az új ”Jó Éjt” csomaggal a Volkswagen Haszonjárművek bővíti az ID. Buzz felhasználási lehetőségeit....
2026.08.15
Gyakran előfordul, hogy ugyan rendelkezik valaki jogosítvánnyal, de nem szerzett kellő vezetési....
2026.08.15
Az amerikai kamionsofőrök naponta közel egy órát töltenek azzal, hogy biztonságos parkolóhelyet....