gyorshajtás

Közel ezerhétszáz gyorshajtó kap hamarosan minimum 50 ezres csekket - itt mértek

2025.04.03.

Még mindig nagyon sok a gyorshajtó, a száguldozóknak az sem veszi kedvüket, hogy százezres nagyságrendű bírságra számíthatnak. És nem csak saját életüket, másokét is veszélyeztehetik.

Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 1687-en lépték át a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság területén. A szabálytalankodóknak legalább 50.000 forint közigazgatási bírságot kell fizetniük, a kiszabható büntetés összegének maximuma pedig 468.000 forint. Két sofőr 210 ezer forintos bírságra számíthat: egyikőjük 50 helyett 108 km/h-val, a másik pedig 90 helyett 166-tal közlekedett.

A vármegyénben egy hét alatt 42 rendőri intézkedést igénylő baleset történt, amelyekben tizenketten sérültek meg. Az egyenruhások 26 olyan autóst igazoltattak, akik a vezetés megkezdése előtt szeszes italt fogyasztottak; egyikük balesetet okozott. Az ittas vezetők ellen eljárás indult, mely során számíthatnak arra, hogy vezetői engedélyüket bevonják.

Lassan ideje a téli gumiabroncsokat nyárira cserélni. Ezt a fontos tevékenység nem hónaphoz, hanem inkább hőmérséklethez köthető. Általánosságban elmondható, hogy a nyári gumiabroncsok a napi 7 fok feletti középhőmérséklettől biztosabb tapadást nyújtanak, mint a téli abroncsok – ezért érdemes figyelni a tavasz kezdetén a hőmérséklet alakulását. A csere alkalmával érdemes figyelni a bordázatmélységet is: a futófelület javasolt minimális mélysége 2,5 milliméter. Ha ennél kisebb, a biztonságos közlekedés érdekében a gumiabroncsokat cserélni kell.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.03.16
Az elektromos autó kínálat az olcsó háromkerekűtől a prémiumszegmens luxus autóig terjed, ami....
2026.03.16
2025-ben a Škoda Auto Group újabb rekordévet zárt. A 2024-es stabil teljesítményre alapozva a cseh....
2026.03.16
Az MG bemutatta az első hivatalos képeket a hamarosan érkező MG 07 modelljéről, amely megörökli a....
2026.03.16
Hétfőtől megszűnt a kényelmi díj a mobilparkolásnál - hívta fel a figyelmet Solymár Károly Balázs,....
2026.03.16
A japán pilóta és navigátora, Aaron Johnston a sok második hely után végre győzni tudott Kenyában a....
2026.03.16
A hétszemélyes Chery Tiggo 8 pont annyival ad többet a hetesnél, mint amennyit várunk: kényelmesebb....
2026.03.16
A high end analóg zene világában nem ritka, hogy egyetlen hangszedő vagy a lemezjátszó....
2026.03.16
Versenyezz, mérd fel a tudásod, és vidd el az 500.000 forintos fődíjat! NiT Hungary a Közúti....
2026.03.16
Közeledik az igazság pillanata: május 5-én kiderül, mely autók győznek az Év Magyar Autója 2026 ....
2026.03.16
Nem elég a bírság és a jogosítvány elvétele: Olaszország mostantól technológiai alapon akadályozza....