használt autók

Közel a felére esett vissza a használt autó import áprilisban

2020.05.14.

42,5 százalékkal csökkent 2019-hez hasonlítva a használt autó import 2020 áprilisában, így összesen 7.589 gépjármű érkezett hazánkba külföldről. Az első negyedévet követően összesítésben mindössze 4 százalékos volt a terület visszaesése az elmúlt év hasonló időszakához képest, azonban áprilisban a koronavírus elkerülése érdekében bevezetett szigorú kijárási szabályoknak köszönhetően már jelentős elmaradás látható a területen.

Negatív rekordot ért el a használt autó import áprilisban, ugyanis régóta nem látott visszaesést produkált a terület. Az már év végén látható volt, hogy csökken az érdeklődés a külföldi használt autók iránt, hiszen 2012-óta először fordult elő, hogy lejtmenetbe kapcsolt a piaci szegmens terület. 2019-ben még így is 150 ezernél is több külföldi rendszámos gépkocsit honosítottak határon túlról a magyarok.

A forgalomba helyezett használt autók száma 2020 első negyedévében – a tavalyi esztendőhöz képest – 4 százalékkal csökkent, így januártól március végéig összesen 37.758 négykerekű érkezett az országba. Az első három hónap során már márciusban is 12,3 százalékos mínusz mutatkozott, de az április további visszaesést hozott: a negyedik hónapban 42,5 százalékkal kevesebb gépjárművet importáltak Magyarországra, mint egy évvel korábban.

Az alapvető tendenciák azonban nem változtak, négy hónap után továbbra is elmondható, hogy a legtöbben alsó-középkategóriás (12.376 autó) és felső-középkategóriás (7.538 autó) kocsit vásároltak, és népszerűek voltak az egyterű járművek (6.919 autó) is. Áprilisban legtöbben Volkswagen, Opelt és Fordot vettek.

„Az elmúlt évek során megszokhattuk, hogy évről, évre egyre több használt autó érkezik külföldről hazánkba, ráadásul sajnos hatvan százalékban tíz évnél idősebb példányok. A koronavírus járvány következtében jelentősen visszaesett a behozatal, amely abból a szempontból előnyös, hogy jóval kevesebb kiszámíthatatlan előéletű, környezetszennyező autó kerül a magyar utakra” – vélekedett Frank György, a Das WeltAuto márkaigazgatója.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.03.21
A súlyosbodó közel-keleti fegyveres konfliktus komoly fennakadásokat okoz a kínai autóexportban. Ez....
2026.03.21
Először fordult elő, hogy az Európai Unió több autót és autóipari terméket importált Kínából, mint....
2026.03.21
Mit jelent a kék alapon fehér rombusz?   ..
2026.03.21
Hétvégén rendezik meg a 41. Telekom Vivicittá Városvédő Futást több fontos fővárosi közlekedési....
2026.03.21
A mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztos a magyar fővárosban megkezdődött közép-európai....
2026.03.21
Kívülről olcsó hatású, a lemezek alatt azonban saját márkájának legkellemesebb összhangját hordozza....
2026.03.21
Négyéves szerződéssel, gyári csapattal száll be az Opel az ABB FIA Formula E világbajnoki....
2026.03.21
A Toyota európai hálózatában egyedülálló energetikai rendszerrel bővítette óbudai központját a....
2026.03.21
Az új, elektromos meghajtású, korszerű asszisztensrendszerekkel felszerelt BYD buszok közül öt....
2026.03.21
Az amerikai autóipari beszállító 24 milliárd forint értékű beruházást hajtott végre Oroszlányban,....