MOL

Közel három milliárd dollárra emelte éves eredmény-célkitűzését a Mol

2023.11.10.

A Mol-csoport tisztított, kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredménye (EBITDA) elérte a 744,2 milliárd forintot (2,1 milliárd dollár) az idei első három negyedévben az előző évi 1335 milliárd forint után (3,627 milliárd dollár), így a társaság 2,8 milliárd dollárra emelte az éves EBITDA-iránymutatását a korábbi 2,5 milliárd dollárról.

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján péntek hajnalban közzétett jelentés szerint az idei harmadik negyedévi tisztított EBITDA 344,5 milliárd forintra csökkent (976 millió dollár) az előző évi 580,6 milliárd forint (1,449 milliárd dollár) után, de jelentősen meghaladta a Portfolio.hu elemzői által várt 884 millió dolláros szintet.

A társaság közleménye szerint a július és szeptember közötti időszakban a fogyasztói szolgáltatások erős eredménye ellensúlyozta az üzleti környezet normalizálódását, és a kutatás-termelést (upstream) és a feldolgozás és kereskedelemet (downstream) érintő "erőteljes" kormányzati, szabályozói intézkedéseket, beleértve a Magyarországon január 1-től visszamenőlegesen bevezetett új szén-dioxid-adót - írták.

Hernádi Zsolt. Fotó: MTI/Balogh Zoltán

A régióban bevezetett kormányzati elvonások összesen 378,3 milliárd forintra (1,061 milliárd dollár) rúgtak az első kilenc hónapban, amely a tisztított EBITDA mintegy felét tette ki. A társaság közleménye idézi Hernádi Zsoltot, a vállalat elnök-vezérigazgatóját, aki szerint a harmadik negyedévben javuló finomítói árréssel és az üzemanyagtermékek iránti erős kereslettel sikerült ellensúlyozni a külső tényezők negatív hatásait.

"Továbbra is bízunk válságálló, integrált üzleti modellünk és hatékony működésünk erejében, amely képes lesz ellensúlyozni az ingadozó és nehezen kiszámítható piaci és szabályozói tényezőket" - fűzte hozzá. Közölte: a Mol elkötelezett a vállalatcsoport transzformációjának folytatásában, miközben a régió ellátásbiztonságával kapcsolatos megnövekedett elvárásoknak is igyekeznek megfelelni.

A kutatás-termelés harmadik negyedéves tisztított EBITDA-ja 69,5 milliárd forintot tett ki (195 millió dollár), amely majdnem kétszerese a második negyedévinek a kisebb adóhatás miatt, de elmarad az egy évvel korábbi 256,4 milliárd forinttól (640 millió dollár). A harmadik negyedévben a kitermelés kisebb mértékben csökkent néhány átmeneti eset miatt és átlagosan napi 90,1 ezer hordót ért el. A Mol éves előrejelzésében napi 90 ezer hordó kitermeléssel számol.

A harmadik negyedévben a fogyasztói szolgáltatások erős eredménye enyhítette a kedvezőtlen piaci folyamatokat az upstream és a downstream üzletágakban. A tisztított EBITDA az 2022 harmadik negyedévihez képest 107 százalékkal, 87,9 milliárd forintra (250 millió dollár) emelkedett, amely meghaladja a 225,5 millió dolláros piaci várakozást.

A Mol közlése szerint a növekedés mögött az árplafon-szabályozások enyhítése és az üzemanyag-árrések támogatása mellet a cégcsoport terjeszkedése áll. A lengyelországi és szlovéniai hálózatbővülés a negyedévben értékesített üzemanyag mennyiségét mintegy 400 millió literrel emelte. Az üzletág eredményét támogatta az erős fogyasztói kereslet, a nem üzemanyag értékesítések további bővülése, valamint a Mol Move hűségprogram is - írták. A Fresh Corner üzletek száma 1217-re emelkedett a 2022 szeptemberi végi 1130-ról.

A harmadik negyedévben a Mol 6,7 milliárd dollárt fordított beruházásokra, ez 24 százalékkal marad el a bázisidőszaki 8,8 milliárd dollártól. A beruházások értéke az első kilenc hónapban éves szinten 4 százalékkal, összeg 15,9 milliárd dollárra csökkent.

A Mol részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek, a papír záróára csütörtökön 2856 forint volt. Az elmúlt egy évben a részvények legmagasabb árfolyama 3190, a legalacsonyabb 2354 forint volt.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.23
Javában zajlik az Európai Mobilitási Hét: több mint 2500 városban hirdetik, hogy a közlekedés nem....
2026.09.22
Jövőre nem rendezik meg a gyorsaságimotoros-világbajnokság Magyar Nagydíját. ..
2026.09.22
Az Eurotrade Kft. szakmai napján érdekes pódiumbeszélgetésre került sor. A vendéglátó Szűcs Attila....
2026.09.22
A Citroën bevezeti az Outdoor felszereltségi szintet, amely kalandvágyó szellemiséggel ruházza fel....
2026.09.22
A vezetés közbeni figyelemelterelés komoly közlekedésbiztonsági kockázat, amelyről október 5-én....
2026.09.22
A vasúti járműgyártó Magyar Vagon Vasúti Kft. (MVV) nyerte el a Leo Mobility Management (LMM)....
2026.09.22
Kína a 2026-2030 közötti ötéves terv időszakában teljesen összekapcsolja a G219 és G331 határ menti....
2026.09.22
Hat év alatt 23 százalékkal csökkent a villamosenergia-termelés átlagos karbonintenzitása Európában....
2026.09.22
Rekordszintre emelkedett az elektromos meghajtású személygépkocsik aránya az Európai Unióban az új....
2026.09.22
Újabb járművet állított forgalomban a Budapesti Közlekedési Központ. ..