traffipax

Közel háromezer gyorshajtó kap hamarosan minimum 50 ezres csekket - itt mértek

2025.08.21.

Két sofőr jelentősen túllépte a megengedett sebességet: egyikük 50 helyett 106 km/h-val, míg a másik 90 helyett 166 km/h-val közlekedett.

Egy hét alatt közel háromezer gyorshajtót és 19 ittas sofőrt szűrtek ki a rendőrök Bács-Kiskun vármegyében. Egy autós az M5-ösön balesetet is okozott, ami tragédiával is végződhetett volna.

Az elmúlt héten Bács-Kiskun vármegyében 47 olyan közlekedési baleset történt, amely rendőri intézkedést igényelt, ezekben 18 ember sérült meg.

A rendőrök 2912 alkalommal rögzítettek sebességtúllépést, a szabályszegőknek legalább 50.000 forintos közigazgatási bírsággal kell számolniuk. Két sofőr jelentősen túllépte a megengedett sebességet: egyikük Ballószögön, 50 helyett 106 km/h-val, míg a másik az 5-ös főúton, 90 helyett 166 km/h-val közlekedett.

Az egyenruhások 19 olyan járművezetőt is kiszűrtek, akik alkohol fogyasztása után ültek volán mögé. Egy közülük balesetet okozott: Egy 42 éves szegedi férfi ittasan ült volán mögé az M5-ös autópályán, ahol megcsúszott autójával és az árokba hajtott. Az alkoholszonda pozitív eredménye után a sofőrt vér-vizelet mintavételre előállították és büntetőeljárást indítottak ellene. Bár sértetlenül megúszta, ez kizárólag a szerencsének köszönhető – a sztrádán egy ilyen baleset könnyen végzetes is lehetett volna.

Az ittas vezetés soha nem a szerencsén múlik - tegyen róla, hogy ne is legyen szükség rá!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.01
Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj....
2026.05.01
Az ICDP áprilisi webinárján bemutatott megoldás szerint az autóipari márkastandardok ellenőrzése....
2026.05.01
A márkaimportőr jelentős árcsökkentést jelentett be a C5 Aircross SUV Hibrid 145 automata....
2026.05.01
Az orosz autópiacról kivonult nyugati gyártók helyét átvették a kínai márkák Oroszországban, az....
2026.05.01
„A 2026-os frissítéssel a Mazda 2 Hybrid a formatervezés, a kényelem és a biztonság terén is tovább....
2026.05.01
A német autóipar válsága és az európai biztonsági helyzet romlása egyre látványosabb szerkezeti....
2026.05.01
A Lexus LFA neve egyet jelentett a V10-es motor igéző hangjával. Az utód viszont hátrahagyja ezt:....
2026.05.01
Az egyhetes közlekedésbiztonsági akció hétfő rajtól – számolt be a police.hu ..
2026.05.01
A tervezett tömegrendezvények miatt a főváros több pontján is forgalomkorlátozásokra lehet....
2026.05.01
Két vízsugárral kellett oltani – jelentette az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. ..