WTCC

Közel volt a győzelemhez Michelisz Norbert

2015.06.28.

A WTCC magyar versenyzője egy 6. és egy 2. helyet szerzett a bajnokság hetedik állomásán, a franciaországi Paul Rickard pályán. Mindkét futamon Citroën győzelem született.

Michelisz Norbert az első versenyen egy pompás rajtot követően már az első kanyarig feljött a 8.-ról a 6. helyre, miután megelőzte márkatársát, Tiago Monteirót és a Chevrolet-vel versenyző Hugo Valentét. Ennél előrébb azonban nem volt esélye kerülni, mivel a négy gyári Citroën, Sébastien Loebbel az élen megközelíthetetlen volt, és Tom Chilton Chevrolet-je is túl gyors volt a fekete Hondának. Az élen Loeb leszíkította csapattársait és simán nyert, mögötte viszont nagy csata alakult ki Yvan Muller és José-Maria López között, de végül a francia végzett a 2. helyen. A Citroën dominanciáját jelzi, hogy az első négy helyen a gyári autóik végeztek, a 5. lett Chilton és a 6. Michelisz.

 

A következő futamon a fordított rajtrács miatt a 3. helyről indult a magyar hondás. Szerencsére Michelisz ismét tudott előzni egyet a rajtnál, és mivel a pole-ból induló Mehdi Bennani kiugrott a rajtnál és megbüntették, pár kör után már vezette a mezőnyt a magyar versenyző. Tiago Monteiro a nyakán a 8. helyről indult José-Maria Lópezzel azonban nem maradt le Micheliszről. A 2. helyért zajló csata végül furcsa körülmények között dőlt el: a két autó összekoccant, a Honda kipördült a pályáról, López Citroënje sértetlenül megúszta, de vesztett egy kis lendületet, ami elég volt a kínai Mának ahhoz, hogy megelőzze. López előzősét a futam után vizsgálják a sportfelügyelők.

 

Pár kör után  az aktuális világbajnok visszavette a 2. helyet csapattársától a célegyenes végén, és két körrel a vége előtt Micheliszt is megelőzte egy nyújtott jobbkanyarban, belső íven, ami után kis túlzással már csak be kellett gurulnia az első helyen. A Zengő Motorsport versenyzője közel állt ahhoz, hogy idei második győzelmét arassa a hungaroringi siker után, de ezúttal meg kellett elégednie a 2. hellyel. Ez is szép eredmény, főleg ha tudjuk, hogy közvetlenül mögötte két gyári Citroen, Ma és Muller végzett. Loeb ezúttal kiesett, mert eltrafálta az egyik lassítóba kitett gumiépítményt. 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.16
Kigyulladt egy személygépkocsi Üllésen, az Árpád dűlőre riasztották a tűzoltókat – jelentette a....
2024.04.16
A világ egyik legdrágább Mercedese, egykori magyar állam- és kormányfők autói, Fenyő János utolsó....
2024.04.16
Forgalmi és nosztalgiajárművek, vezetett csarnoklátogatás és szakmai érdekességek is várják a....
2024.04.16
A hétfő esti vihar villámai két repülőgépet is telibe találtak, az osztrák Austrian Airlines....
2024.04.16
Az új lifestyle-termékek formanyelve az új MINI Cooper stílusjegyeit idézi. A kollekció a ruházati....
2024.04.16
Sokan nagyon igényesek autójukkal, de magukkal már nem annyira. Elgondolkozva tükörbe nézhetünk, és....
2024.04.16
A BMW Group a „FUTURE OF JOY” fantázianévre keresztelt kiállítással képviselteti magát a Milánóban....
2024.04.16
Körözött autót foglaltak le Bátaszéken – jelentette a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság. ..
2024.04.16
Elszállították hétfőn az 1000-es sorozatú, 1061-es pályaszámú és az UV3 típusú, 3414 pályaszámú....
2024.04.16
A német autóipar szakmai képviseleti szervezete, a VDA ellenzi a kínai elektromos autókra kivetni....