Pozsony

A közlekedésrendészet hat rendőrét vették őrizetbe Szlovákiában

2026.06.21.

Hétfőn a kora reggeli órákban a Belső Ellenőrzési Szolgálat (ÚIS) munkatársai Kassán és környékének több pontján hajtották végre a „VYBERAČI“ (BESZEDŐK) fedőnevű akciót – tájékoztatta a Paramétert Andrea Dobiášová, az ÚIS szóvivője - írja a parameter.sk.

Az akció során az Eperjesi Kerületi Rendőr-főkapitányság készenléti rendőri egységének közreműködésével a kassai közlekedésrendészet hat rendőrét vették őrizetbe, akik épp szolgálatot teljesítettek.

Az ÚIS nyomozója a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján közfeladati helyzettel való visszaélés vétsége ügyében indított eljárást.

A gyanúsított rendőrök szolgálatteljesítésük során helyszíni bírságokat szabtak ki gépjárművezetőkre és más, közúti közlekedésben részt vevő személyekre, azonban a beszedett pénzt megtartották maguknak, a feltárt szabálysértéseket pedig nem rögzítették megfelelő módon az információs rendszerekben. Ezzel visszaéltek hatáskörükkel, és jogosulatlan haszonra tettek szert.

Az őrizetbe vételt követően az ÚIS nyomozója további eljárási cselekményeket hajtott végre, összesen 12 egyéb helyiség átkutatására került sor. Ezek során mobiltelefonokat, bírságtömböket és egyéb tárgyi bizonyítékokat foglaltak le. A gyanúsítottakat szabadlábon védekezve fogják büntetőeljárás alá vonni.

 

RSS kategória (Hírstart tematika): 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.21
Kábel csatlakoztatása nélkül, pusztán a megfelelő helyre parkolva tölthető a Porsche Cayenne....
2026.09.21
A szabadságolások időszaka sem fékezte le a magyar használtautó-piacot: augusztusban több mint 79....
2026.09.21
Több mint egy évszázad benzingőzös hagyománya után új korszak kezdődik a Bentley történetében:....
2026.09.21
Miközben a német autógyárak egyre nehezebben értékesítik modelljeiket a világ meghatározó piacain,....
2026.09.21
 A bécsi rendőrség és más sürgősségi szolgálatok magas rangú képviselőivel ünnepelte a....
2026.09.21
Súlyos kormányzási problémát okozhat egy korróziónak kitett rögzítőcsavar több Volkswagen- és Audi-....
2026.09.21
Egymással versengő autógyártók, beszállítók és kereskedők fogtak össze azért, hogy a kínai márkák....
2026.09.21
Nem egyszerűen néhány humanoid robot munkába állításáról van szó: a Toyota becslése szerint 2028-....
2026.09.21
Az autó ugyanúgy tankol, ugyanaz a belső égésű motor dolgozik benne, és még a meglévő benzinkutat....
2026.09.20
Dízeles, manuális váltós, kényelmes és még elég extrás is. A Caravelle hozza, amit várunk tőle. ..