Közlekedi a család 2014

Közlekedik a család – A Baranya megyei továbbjutó a Nagy család

2014.06.05.

A Pécsett megrendezett elődöntőnek a Megyer Autócentrum adott otthont. Az első helyért – a kialakult holtverseny miatt – párbajoznia kellett a két családfőnek.

Kép és szöveg: Horváth Miklós

A Baranya Megyei Balesetmegelőzési Bizottság és a helyi Skoda márkakereskedés munkatársai által megtervezett és berendezett négy versenyállomás közül a kerékpáros ügyességi pályát biztonsági okokból törölni kellett a reggeli esőzések miatt. Érkezési sorrendben, már a tíz órára meghirdetett kezdés előtt belevetették magukat a beérkező családok a KRESZ-teszt kitöltésébe, majd a gyerekeknek szánt puzzle következett. A harmadik és egyben sorsdöntő, valamint izgalmakkal teli megmérettetés a kiépített rutin pálya teljesítése volt. Az egyszerűnek tűnő feladatsor egy gyorsítás utáni orral be- és kiállást tartalmazott, amit szlalom követett, ezt követően jobbra, hátra betolatás és célmegállás következett. Természetesen időre és a lehető legkevesebb hibával kellett abszolválni ez utóbbi feladatot, ennek érdekében a szervezők lehetőséget biztosítottak a résztvevőknek egy próbakör megtételére az éles verseny előtt. A látottak alapján szükség is volt erre a kis ismerkedésre, mert a Skoda Fabia mérete és kezelése a többség számára igényelt némi megszokást.

A vetélkedőre 16 regisztráció érkezett online, ebből nyolc család jelent meg a helyszínen - További képek a galériában

A feladatok végrehajtása gyorsan zajlott, azonban hosszabbításra volt szükség, mivel a Szegő család és a Nagy család között holtverseny alakult ki. A patthelyzet rögtönzött megoldására a szervezők a rutinpálya ismételt teljesítését határozták meg, ezáltal a két családfőnek a volán mögé ülve kellett újfent odafigyelve, koncentráltan teljesíteni.  A tét nagy volt, a különbség azonban nyúlfarknyi: Szegő Zsombor csupán két másodperccel futott rosszabb időt, mint a tavalyi vetélkedő országos második helyezettje, Nagy Sándor.

A párbaj előtt - Szegő Zsombor (balról) és Nagy Sándor (jobbról)

A versenyben résztvevő 8 család közül senki nem tért haza üres kézzel, az utolsó három család ajándékcsomagot kapott, a többiek pedig 10-30 ezer forint értékű TESCO vásárlási utalvánnyal lettek gazdagabbak. No meg persze az élménnyel, ami szinte minden esetben a „következő évben újra próbálkozunk” reakciót szüli.

Nagy Sándor (balra) mellette a 16 éves Richárd, Nikolett (14) és Nagyné Heinrich Renáta, az édesanya és elől a 11 éves Eszter

A Nagy családról egyébként kiderült, hogy egy évvel korábban is ők jutottak tovább a megyei selejtezőből, majd a zsámbéki döntőn hasonló izgalmakkal szembesültek, mint a mai napon, csak ott a második helyezésért kellett párbajozniuk. A pécsi származású család elmondása szerint nem készültek külön gyakorlással az idei vetélkedőre, csupán a dátumra és a jelentkezésre figyeltek kiemelten, nehogy elmulasszák. Az édesapa járműkezelési jártassága is felkeltette érdeklődésünket, de meglepő választ kaptunk. Nagy Sándor jelenleg egy közösségi közlekedéssel foglalkozó vállaltnál dolgozik műszaki területen, de azt megelőzően árufuvarozási vállalkozása volt és évi 60-70 ezer kilométert is levezetett. Manapság azonban csupán csak évi 5-6000 km-t vezet és legalább ugyanekkora távot biciklivel is megtesz, tehát számára a rutinnal és biztonsággal történő autóvezetés olyan, mint a biciklizés – ha egyszer megtanulta, soha nem felejti.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.12
Kotorásztunk egy Rolls-Royce szerszámosládájában és mi ez a kavalkád a csavarhúzók, villáskulcsok....
2026.08.12
Míg az első helyét biztosan őrző japán gyártó 5,39 millió új járművet adott el idén január és....
2026.08.12
Marokkó a Donald J. Trump Highway nevet adta az 1055 kilométeres, Tiznittől Dakhláig vezető....
2026.08.12
Az Apple Musicot több mint kétmillió Volvo autóba integrálják egy vezeték nélküli....
2026.08.12
A Szegedi Tudományegyetem a jövőben is folytatja Szabó Ádám támogatását. A hazai elektromosgokart-....
2026.08.12
Teljes szélességben lezárták az M7-es autópályát Zalakomárnál, miután négyen, köztük két gyerek is....
2026.08.12
A repülés múltját, jelenét és jövőjét bemutató programokkal várja a látogatókat szombaton az....
2026.08.12
Felfüggesztette ideiglenesen a termelést romániai üzemeiben a Ford és a Dacia, mivel az ország....
2026.08.12
A szerviz kiválasztásánál a bizalom külön-külön nagyjából kétszer olyan fontos, mint a kényelem....
2026.08.12
Ámokfutó autós menekült a rendőrök elől a Velencei-tónál, amíg gépkocsija ki nem gyulladt. Egy....