Közlekedi a család 2014

Közlekedik a Család – elődöntő négy helyszínen

2014.05.16.

Teljes gőzzel folytatódik a Közlekedik a Család vetélkedősorozat, hiszen ezen a hétvégén négy helyszínen tartanak elődöntőt. Pécsett, Miskolcon, Szombathelyen és Veszprémben is várják a vállalkozó kedvű családokat a szervezők, hogy megmérkőzhessenek egymással és elnyerhessék a szeptemberi, országos döntőn való indulás jogát, ahol a fődíj egy Škoda Rapid Spaceback családi személygépjármű.

A Veszprémi döntőnek a Škoda Peidl Kft. márkakereskedés ad otthont. A megmérettetésen az induló családok elméleti KRESZ tudásukról, kerékpár illetve személygépjármű vezetési képességeikről, egészségügyi ismereteikről is számot kell, hogy adjanak, emellett közlekedésbiztonsághoz kapcsolódó ügyességi játékokon kell bizonyítani rátermettségüket. A legjobban teljesítő család mellett, ahogyan az már szokás, a többi helyezést elérő is értékes ajándékokkal, nyereményekkel lehet gazdagabb, ha megfelelően teljesítik a feladatokat.

Heves megyéből Péterék már az országos döntőben vannak.

További helyszínek a hétvégén:

Megyer Autócentrum Kft.

Pécs, Schroll József u. 3.

Végh Autóház Kft.

Szombathely, Csaba u. 10.

Miskolc Autóház Kft.

Miskolc, Lorántffy Zs. u. 30/a

A vetélkedősorozat elődöntői egészen június végéig zajlanak a hátralévő megyei versenyekkel.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.12
Kotorásztunk egy Rolls-Royce szerszámosládájában és mi ez a kavalkád a csavarhúzók, villáskulcsok....
2026.08.12
Míg az első helyét biztosan őrző japán gyártó 5,39 millió új járművet adott el idén január és....
2026.08.12
Marokkó a Donald J. Trump Highway nevet adta az 1055 kilométeres, Tiznittől Dakhláig vezető....
2026.08.12
Az Apple Musicot több mint kétmillió Volvo autóba integrálják egy vezeték nélküli....
2026.08.12
A Szegedi Tudományegyetem a jövőben is folytatja Szabó Ádám támogatását. A hazai elektromosgokart-....
2026.08.12
Teljes szélességben lezárták az M7-es autópályát Zalakomárnál, miután négyen, köztük két gyerek is....
2026.08.12
A repülés múltját, jelenét és jövőjét bemutató programokkal várja a látogatókat szombaton az....
2026.08.12
Felfüggesztette ideiglenesen a termelést romániai üzemeiben a Ford és a Dacia, mivel az ország....
2026.08.12
A szerviz kiválasztásánál a bizalom külön-külön nagyjából kétszer olyan fontos, mint a kényelem....
2026.08.12
Ámokfutó autós menekült a rendőrök elől a Velencei-tónál, amíg gépkocsija ki nem gyulladt. Egy....