kreszprofesszor

Kreszprofesszor: A behajtási tilalmak összefoglalása

2017.05.28.

A közlekedés során számos olyan útszakasszal találkozhatunk, ahová járművekkel tilos behajtani. Ezt különféle táblákkal jelzik, hiszen a behajtási tilalmak olykor nem minden közlekedési eszközre vonatkoznak. Érdemes ezeket komolyan venni, mert a behajtási tilalmak megszegése 10-20.000 forint büntetéssel járhat.

(A büntetésekkel járó közlekedési szabálysértéseket összefoglalva a KRESZ Bírságmegelőzési Kézikönyvben olvashatod el. www.kreszbirsag.hu )

Behajtani tilos (1.ábra)

Ez a tábla jelzi, hogy az egyirányú forgalmú útra ebből az irányból behajtani tilos. Ez alól csak az a jármű kivétel (autóbusz vagy kerékpár), amit a táblán megjelölnek. (2.ábra)

Mindkét irányból behajtani tilos (3.ábra)

Ez a tábla az útszakasz mindkét vége felől jelzi a behajtási tilalmat valamennyi jármű részére. A tábla a segédmotoros kerékpár és a kerékpár betolását nem tiltja, mivel ez nem minősül járművezetésnek.

Ha a tábla alatt időszakot helyezetek el (4. ábra), a tilalom csak ekkor áll fenn. Ezen kívül be szabad hajtani, de a jelölt időszakban ott-tartózkodási tilalom is él, tehát a területet a kezdeti időpontig el kell hagyni!

A kivéve célforgalom kiegészítés a megállás nélküli áthajtást tiltja. A cél bármi lehet, ha legalább egy rövid megállással jár. Nem kell erről semmiféle igazolást az ellenőrző személyeknek bemutatni! (5.ábra.)

A Kivéve BKV, Taxi, Engedéllyel feliratok után nem csak a megjelölt járművek, hanem a kerékpárosok és az állati erővel vont járművek is behajthatnak. (6.ábra)

E tábláknál tilos behajtani a következő járművekkel:

Személygépkocsival, tehergépkocsival, vontatóval, autó-busszal, 3 vagy 4 kerekű motorkerékpárral, mezőgazdasági vontatóval és lassú járművel (7. ábra)

Tehergépkocsival (kivéve a 3,5 tonna alatti zárt kocsiszekrényűt), mezőgazdasági vontatóval és lassú járművel (8.ábra)

Valamennyi motorkerékpárral (a 3 és 4 kerekűekkel is) (9. ábra)

Mezőgazdasági vontatóval és lassú járművel (10.ábra)

Segédmotoros kerékpárral (11.ábra)

Autóbusszal - kivéve a menetrend szerint közlekedő autóbuszt (12. ábra)

 

Személygépkocsit vezetve - bizonyos esetekben - az alábbi táblák is jelenthetnek behajtási tilalmat:

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.23
312 ezer forintról szóló csekket fog kapni az a két sofőr, aki belterületen 50 helyett 117, illetve....
2026.07.22
Hiába a legek autója, eddig nem mehetett közútra, nagyobb hasmagasságával már rendszámot is kaphat....
2026.07.22
A világ leginkább globális kínai autógyártója, a Geely a Sziget Fesztiválon építi tovább hazai....
2026.07.22
Az új elektromos SUV-t eredetileg az év végére tervezték forgalomba hozni, de egy nyolchetes....
2026.07.22
Dávid Sándor-díjat alapított a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség a márciusban elhunyt legendás....
2026.07.22
Igazi saját utas francia prémium autó lett a DS No.8, ami tisztán elektromosként is kiváló....
2026.07.22
- Új roller-modellcsaláddal bővíti magyarországi kínálatát a Xiaomi, amely a korábbiakhoz képest....
2026.07.22
A Honda a Jazz 25. születésnapja alkalmából egy különleges, merész változatát mutatta be, amelyet a....
2026.07.22
A GTi jelvény több mint négy évtizede azokat a Peugeot modelleket díszíti, amelyek vezetési....
2026.07.22
A 2025-ben Év Autója címet nyert francia elektromos kisautó sportváltozata, Alpine köntösben....