Pető Attila

Kreszprofesszor: A nyitott kerékpársáv

2018.11.02.

2010-től szerepel egy újszerű megfogalmazás a KRESZ-ben, a nyitott kerékpársáv. Ez a tábla a kerékpárosok egyirányú közlekedésére kijelölt kerékpársáv úttesten történő elhelyezkedését jelzi.

Máris feltűnik, hogy a jól megszokott sárga vonal helyett a nyitott kerékpársáv elválasztása szaggatott fehér jelzéssel történik.

A szabály további magyarázatot is ad erre a forgalomtechnikai megoldásra:

„A nyitott kerékpársávot - amely a kerékpárosok közlekedésére kijelölt sáv - az úttesten felfestett fehér színű szaggatott vonal és kerékpárt mutató burkolati jel is jelzi. A nyitott kerékpársávot - az egy irányban vagy egymással szemben közlekedő járművek egymás mellett történő elhaladás ezt szükségessé teszi - más járművek is igénybe vehetik, az irányváltoztatásra vonatkozó szabályok megtartása mellett. A jobbra bekanyarodást a nyitott kerékpársávról kell végrehajtani. A kerékpáros balra bekanyarodásra történő felkészülés céljából, vagy ha a nyitott kerékpársáv megszűnik, a nyitott kerékpársávot elhagyhatja.”

Itt érdemes megállni egy pillanatra, mert sok esetben hallom azt, hogy ha ez a nyitott kerékpársáv, akkor a régmegszokott sárga vonallal elválasztott sávot hívjuk úgy, hogy zárt kerékpársáv. Bár logikailag ez magyarázható, ne felejtsük el, hogy sok esetben a sárga kerékpársávot is jelölik szaggatott vonallal, azon át is lehet hajtani, vagy azon más jármű is közlekedhet például besorolás céljából. Tehát nem szakszerű a zárt kerékpársáv elnevezés.

A KRESZ is így különbözteti meg: kerékpársáv, és nyitott kerékpársáv.

A meghatározásból látható, hogy a nyitott kerékpársáv nem csak besorolás céljából vehető igénybe, azon más járművek is közlekedhetnek. Méghozzá: „az egy irányban vagy egymással szemben közlekedő járművek egymás mellett történő elhaladás ezt szükségessé teszi” esetekben.

Elég kacifántosan fogalmazza meg a szabály ezt a mondatot, de hétköznapi nyelvre lefordítva ez gyakorlatilga a kitérés, kikerülés és előzés eseteit öleli fel.

Egy biztos, hogy a jobbratartás szempontjából – ok nélküli - folyamatos haladásra ez a terület nem vehető igénybe. (A taxi például ezen a képen szabálytalanul halad a nyitott kerékpársávon.)

Mint ahogy azt is érdemes szem előtt tartani, hogy a manőverezés célú kerékpársávra történő ráhajtás közben az irányváltoztatás szabálya alapján az ott tekerő kerékpáros elsőbbséggel fog rendelkezni.

Ahogy ezen a filmen látszik, a járművek - nagyon helyesen – a kitérés manővere közben a kerékpárosok mögé húzódtak be, és csak akkor haladtak tovább, amikor ez biztonságosan megtehető volt. Amikor viszont nincs kerékpáros előttünk, akkor a kerékpársávon nyugodtan tovább lehet haladni szemből érkező jármű esetében.

A videót IDE kattintva nézheti meg!

Angyalföldön a Balzsam utcában egy olyan kisértlei útszakaszt alakítottak ki, ahol középen egyetlen forgalmi sáv található, a két szélre pedig fel lett festve a nyitott kerékpársáv.

Itt a járművek a forgalmi sávban haladnak mindaddig, amíg szemből másik jármű nem érkezik. Ekkor a nyitott kerékpársáv igénybevételével térnek ki egymás elől.

Értelemszerűen ilyen forgalomtechnikai megoldást csak ott lehet alkalmazni, ahol kevés jármű közlekedik.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.05
Méltóság, modernség, takarékosság, visszafogott luxus és technológiai fölény jellemzi az Audi A6....
2026.11.05
A helyi közösségek és a sport támogatása kiemelten fontos a Magyar Suzuki számára, ezért idén is....
2026.11.05
A plug-in hibrid autók tulajdonosainak legkésőbb 2026. november 30-áig le kell cserélniük járművük....
2026.11.05
A BMW ALPINA első luxusautója az olaszországi Nardó legendás tesztpályáján mutatta meg....
2026.11.05
A CATL bemutatta az új kettős elektromos hatótávnövelő technológiát (Dual-Electric Range Extender....
2026.11.05
Idei nyolcadik, egyben utolsó versenyhétvégéjére készül  a One Magyarország által támogatott Molnár....
2026.11.05
A forgalommal szemben hajtott fel az M0-s autóútra egy rendőrök elől menekülő sofőr, majd a....
2026.11.05
A filléres csodaszer, amit a szerelők elhallgatnak előlünk.   ..
2026.11.05
A szombathelyi rendőrök igazoltatták azt a 22 éves sofőrt, akinek soha nem volt vezetői engedélye,....
2026.11.05
Öt különböző modell, egyetlen küldetés: megmutatni, hogy a kalandvágy nem feltétlenül a klasszikus....