KRESZ

Kreszprofesszor: Várakozás egyirányú út bal oldalán

2015.05.19.

Sok levelet kapok, egyirányú úton történő szabályos parkolással kapcsolatban.

A KRESZ alapvetően az úttest jobb oldalát jelöli meg megállásra és várakozásra.

"Járművel megállni - ha közúti jelzésből vagy a (2)-(5) bekezdés rendelkezéséből más nem következik - csak az úttest menetirány szerinti jobb szélén, azzal párhuzamosan, egy sorban szabad."

Azonban pont a hivatkozott (2) bekezdés azt írja, hogy:

"Egyirányú forgalmi úton az úttest bal szélén - ha közúti jelzésből más nem következik - akkor szabad megállni, ha a jármű mellett az úttest jobb széléig mérve legalább 5,5 méter szélességű hely marad."

Ebből az következik, hogy a bal szélen történő tartózkodás fontos feltétele az a bizonyos 5,5 méteres szabad hely.

Az 5,5 méter egyébként úgy jött ki, hogy 2,5 méter szükséges az úttest jobb szélén szabályosan megállók részére, és 3 méter kell ahhoz, hogy egy nagyméretű busz is kényelmesen elférjen az álló járművek között. (Ez gyakorlatilag megfelel egy három sávnyi szélességű útnak.)


Általában szélesebb egyirányú úton ezzel nincs is probléma.

Azonban sokszor nem tudjuk mit tegyünk olyan helyen, ahol csak két sávnyi helyünk van, sőt a nagyobb gond, ha eleve a jobb szélen megállni tilos táblát helyeznek el.

Amennyiben nincs jobb oldalon tiltó tábla, akkor ilyen keskeny úton csak és kizárólag jobb szélen szabad tartózkodni.


Azonban ha valamiért jobb oldalon megállni vagy várakozni tilos táblát látunk, akkor a bal szélen sem szabad járművünkkel egy helyben tartózkodni.

(Hiszen az alapszabálynak nem felelünk meg, azaz nincs meg az úttest jobb széléig mérve legalább 5,5 méter szélességű hely.

A képen bal szélen látható járművek szabálytalanul állnak.

A Kreszklub csapata Budapesten végigjárta a Hegedű utcát, amely egy tipikus belvárosi utca. Érdemes a tapasztalatokat elolvasni!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.23
Szöveges és térképes figyelmeztető előrejelzést adott ki Magyarország területére 2026. 02. 23.....
2026.02.22
Az Egyesült Államokban már csaknem 7500 légijáratot töröltek az északkeleti országrészt vasárnap....
2026.02.22
Sokan dolgoznak azon, hogy ezzel az üzenettel ne találkozzunk ..
2026.02.22
A CUPRA Tavascan ismét reflektorfénybe került: az Európai Bizottság nemrégiben jóváhagyott egy....
2026.02.22
Mi várható a közeljövőben?   ..
2026.02.22
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Az élet császára. ..
2026.02.22
Az ukrajnai invázió óta, a szankciók miatt Oroszország autópiaca gyorsan szétesett, a nyugati....
2026.02.22
Ambiciózus növekedési tervet fogalmazott meg a KIA dél-koreai járműgyártó, 2030-ra globálisan 39....
2026.02.22
Összesen 67, azon belül 5 új útvonalat üzemeltet az ír fapados a nyári menetrendben budapesti....
2026.02.22
A BMW Group Hams Hall-i gyára fontos mérföldkőhöz érkezett: a Birmingham melletti üzemben pontosan....