munkanélküliség

KSH: enyhén csökkent a munkanélküliség

2013.09.27.

Az idén június-augusztusban 440 ezer volt a munkanélküliek létszáma, 16 ezerrel kevesebb 2012 harmadik negyedévéhez viszonyítva; a munkanélküliségi ráta 0,5 százalékponttal 9,9 százalékra mérséklődött, legutóbb 2009 azonos időszakában volt 10 százalék alatt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.

     Június-augusztusban a 15-74 éves munkanélküli férfiak száma 234 ezer volt, 17 ezerrel kevesebb, mint egy évvel korábban, munkanélküliségi rátájuk 0,9 százalékponttal, 9,7 százalékra csökkent.
    A munkanélküli nők száma lényegében nem változott, 206 ezer volt, munkanélküliségi rátájuk pedig megegyezett az egy évvel korábbi 10,2 százalékkal.
    A munkanélküliek 20,3 százaléka a munkaerőpiacon csak kis számban jelenlévő 15-24 éves korosztályból került ki. A korcsoport 27,9 százalékos munkanélküliségi rátája 1,2 százalékponttal alacsonyabb volt, mint egy évvel ezelőtt.
    A 25-54 évesek, azaz a legjobb munkavállalási korúak munkanélküliségi rátája 0,6 százalékponttal 8,8 százalékra mérséklődött a tavalyi év azonos időszakához képest. Az 55-64 éveseké lényegében nem változott, 7,6 százalék maradt - közölte a KSH.
    A munkanélküliek 52,7 százaléka egy éve vagy régebben keresett állást. A munkanélküliség átlagos időtartama 18,6 hónap volt.
    A Nemzeti Munkaügyi Hivatal adminisztratív adatai szerint 2013. augusztus végén 492 ezer volt a nyilvántartott álláskeresők létszáma, ez 6,6 százalékos mérséklődést jelent 2012 augusztusához képest.

MTI
 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.03
Dicséretesen szerepeltek a magyarok a vitorlázó repülőmodellek F5J Európa-bajnokságán....
2026.09.03
A Volvo Trucks globális felsővezetése Budapesten találkozott a Waberer’s vezetőivel. A felek....
2026.09.03
Egy ember meghalt, miután két autó frontálisan ütközött a fővárosban a IX. kerületi Soroksári úton....
2026.09.03
Miközben a legtöbb hagyományos gyártónál nagyon lassan haladnak vele, vagy teljesen felhagytak a....
2026.09.03
Huszonegy ország 66 versenyzője - köztük négy magyar - áll rajthoz négy kategóriában a supermoto-....
2026.09.03
Az a sofőr, aki 50 kilométer/óra helyett 119-cel száguldott, 312 ezer forintos bírságra számíthat. ..
2026.09.02
Az alapos átépítés során a hátsókerekes KE70-es minden elemében megújult, majd kiszélesítve,....
2026.09.02
Újragondolták a kompokat és formabontó járművel szálltak tengerre a svédek. ..
2026.09.02
A Geely Holding legnagyobb leányvállalata, az egyebek mellett a Geely, a Zeekr és a Lynk & Co....
2026.09.02
Ha vezetés közben mobiltelefonon beszélsz vagy nem használod a biztonsági övet, a mesterséges....