környezetvédelem

Kukásautós az FKF idei gyerekrajz- és szépíró pályázata

2015.06.03.

A csodálatos kukásautó címmel hirdette meg idei szépírói és gyerekrajz-pályázatát a Fővárosi Közterület-fenntartó Nonprofit Zrt. (FKF), amely október 31-ig várja az óvodás és iskolás gyerekek környezetvédelmi témájú munkáit.

– A vállalat 2008 óta várja minden évben az óvodás és kisiskolás gyerekek szelektív szemétgyűjtésről, hulladékgazdálkodásról szóló rajzait, 2011 óta pedig az általános és középiskolások prózai és verses alkotásait az adott év központi témájában, amely idén a kukásautó lett – hangzott el a pályázat múlt heti sajtótájékoztatóján.


– A vállalat mindent megtesz annak érdekében, hogy a fenntartható fejlődés és a környezettudatos gondolkodás minél inkább teret nyerjen, elsősorban az új nemzedék körében – hangsúlyozta Horváth Béla, a cég vezérigazgatója. Kiemelte: a kukásautók nagyon népszerűek a gyerekek körében, ezért is választották idén ezeket a járműveket a kiírás főszereplőjének, továbbá kitűnő felület arra, hogy a gyerekek mellett a társadalom minden tagjának felhívják a figyelmét a szelektív hulladékgyűjtés és a környezetvédelem fontosságára.

Dorogi Gabriella főosztályvezető azt hangsúlyozta: a pályázat fontos eleme, hogy a környezettudatos gondolkodás mellett a szemét gyűjtésével és feldolgozásával foglalkozók munkájának presztízsét is visszaadja. A beérkezett pályaműveket az előző évekhez hasonlóan kötetben jelentetik meg, a legjobb gyerekrajzok pedig idén is egy-egy kukásautó oldalát díszítik majd.

A rajzokat elbíráló zsűri elnöke Fábián Noémi képzőművész, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem és a Budai Rajziskola tanára, a prózai munkákat megítélő csoport elnöke pedig Csukás István Kossuth-díjas író lesz. A díjátadóra és az eredményhirdetésre ebben az évben is decemberben, a Mikuklásgyárban kerül sor.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.07
A kínai autógyártók európai térnyerése már nem trend, hanem strukturális átalakulás. Az ICDP 2026....
2026.02.07
Az új szabályok bevezetésével több előzésre és nagyobb káoszra számít az idei szezonban Lando....
2026.02.07
Münchenből Zell am See-be vezetett egy sajtóút, amelyen a különböző hajtásláncokkal rendelkező Q5....
2026.02.07
Pénteken a mikromobilitási eszközökre vonatkozó szabályokat vitatták meg a minisztériumban. ..
2026.02.07
A baleset-megelőzés jegyében adtak át február 5-én egy különleges installációt Sátoraljaújhely....
2026.02.07
Mostanra már minden motorkerékpár a hosszú téli álmát alussza, és nem is nagyon kerül elő az első....
2026.02.07
Súlyos szabálytalanságokat rögzített a rendőrség kamerás drónja a városban. ..
2026.02.07
Még tovább emelik a kátyúzási kapacitást; hétvégén és éjszaka is dolgoznak a szakemberek, mivel az....
2026.02.07
Nem feltétlenül erre gondolnak, amikor azt mondják, hogy a legjobbtól nem ciki lesni. ..
2026.02.06
A Vespa 946 a Ló Évének szentelt különleges változat. Pej színű festéssel és lovas nyergek ihlette....