Katonai Konvoj

Különleges katonai konvojok a magyar utakon

2024.11.28.

Nehéz katonai gépjárművek, illetve harcjárműveket szállító konvoj mozgására lehet számítani csütörtökön és pénteken éjjel Budapesten. Mindkét nap éjfél körül legfeljebb félórára lezárják Budapesten a Hős utcát a Zrínyi Miklós Laktanya és Egyetemi Campus melletti szakaszon – áll a Honvédelmi Minisztérium közleményében.

Fotó: a Honvédelmi Minisztérium Facebook oldala

Mint írták, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar pénteken tartja nyílt napját, amely egyedülálló tájékozódási lehetőséget nyújt a pályaválasztás előtt álló diákok számára. Ebből az alkalomból érkezik egy Gidrán többcélú páncélozott jármű, egy Leopard 2A7HU típusú harckocsi, valamint egy Lynx KF41 és egy Polaris MRZR-4 típusú harcjármű a fővárosi Zrínyi laktanyába.

Tatáról csütörtök este 10 órakor indulnak el a Gidránt és a Leopardot szállító trélerek az M1-es autópálya és M0-ás autóút érintésével, míg Hódmezővásárhelyről este nyolc órakor indítják útnak a Lynxet az M43-as és az-M5-ös autópálya, majd az M0-ás autóút menetvonalon. A két oszlop az M0-ás alacskai pihenőhelyén találkozik, és együtt indul tovább a fővárosba katonai rendész felvezetésével. A konvoj a 3-as főút, Szabadföld út, Veres Péter út, Kerepesi út és Hungária körút érintésével éjfél körül gördül be a Hős utcába. A trélerről való legurulás és a laktanya Zách utca felőli kapuján történő behajtás időtartamára, legfeljebb félórára lezárják a Hős utcát mindkét irányból. A visszatelepítés megkezdésekor, pénteken 22 óra körül újabb lezárásra kell számítani a Hős utcában.

Szolnokról péntek hajnalban a 4-es főút, az M4-es autóút, Gyömrői út és Ács utca útvonalon szállítják fel a Polarist a Zrínyi laktanyába. Délután fél négykor ugyanezen a menetvonalon viszik vissza bázisára a harcjárművet. A katonai szállítójárművek közlekedése miatt fokozott óvatosságra van szükség az érintett útvonalokon a jelzett időpontokban. A Magyar Honvédség a vonatkozó jogszabályokat betartva törekszik arra, hogy a lehető legkisebb mértékben zavarja az állampolgárok nyugalmát.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.24
Bőröndök bepakolva, utasok bekötve, autó megtankolva: indulhat a nyaralás! Nem mindegy azonban,....
2026.07.24
 A „Raceborn – 75 év a Porsche Motorsportban” című különleges kiállítással a Porsche Múzeum a....
2026.07.24
A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Ferrari brit versenyzője végzett az élen a 41. Forma-1-es....
2026.07.24
Bonnie Tyler, egy generáció hangja, Walesből származott – de szerette a német autókat. A BILD....
2026.07.24
Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője autózta a legjobb köridőt a 41. Forma-1-es Magyar....
2026.07.24
Különleges autóritkaság bukkant fel az amerikai veteránautó-piacon: eladásra kínálták a Bugatti....
2026.07.24
Nevet kaptak a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjnak is otthont adó Hungaroring kanyarjai, amelyeket a....
2026.07.24
„A BMW Group olyan új kihívásokkal néz szembe, amelyek szervezeti felépítésünk és munkamódszereink....
2026.07.24
Augusztus közepéig tart az őzek párzási időszaka, a tapasztalatok szerint ekkor megszaporodnak a....
2026.07.24
A Zemplén-ralit szervező Észak-Magyarországi Autó és Motorsport Zrt. (ÉMAM) szeretné megrendezni az....