rendőrautó

Különleges rendőrautók

2015.11.05.

Minden ország rendőrsége igyekszik ütőképes flottával ellátni a feladatát. Azonban mindannyian jól tudjuk, hogy a járműpark nagyságából fakadóan a gazdaságos üzemeltetés elsődleges szempont, ez a tény viszont bizonyos korlátokat állít a beszerzések során. Ennek ellenére a világon egyetlen egy olyan rendőrség sincsen, ahol ne lenne valami különleges „elfogó vadász”

Az akciófilm kedvelők tulajdonképpen napi szinten követni tudják például az amerikai rendőrség gépkocsiparkjának változását. De, celluloid segítségével vasárnaponként betekintést kaphatunk akár a német rendőrség arzenáljába is, ahol heti váltásban törik izzé-porrá, hol a csillagos, hol a bajor márka egy-egy darabját. Ha csak a filmvilágból indulnánk ki, ahol egy üldözésből jellemzően a rendőrautók jönnek ki vesztesen, mint például a Taxi című film egyik epizódjában, ahol számolatlanul fut egymásra az oroszlános márka tizenegykét darabja, akkor igen csak elszomorodnánk. Szerencsére ez a valóságban nincs így, sőt országoktól függően néha olyan példányokkal is demonstrálnak a közutak őrei, hogy „meglógni” előlük már eleve elvetélt ötlet.

A legelrettentőbb flottája – ki másnak - talán a dubai rendőrségnek van, ahol a Bugatti Veyrontól kezdve a Nissan GT-R-en át a Mercedes Benz SLS AMG-ig mindre felkerült a piros-kék fényhíd. A zöld matricás arzenál leggyengébb tagja a Lexus RC-F a maga 467 lóerejével, de azért feltehetőleg senki nem húz ujjat a 4.4 másodperc alatt gyorsuló fenevaddal.

Természetesen német rendőrök sem mennek a szomszédba egy kis plusz ménesért. A flottájukban már régóta szerepelnek a 911-esek, Cayenek, de illusztris felhozatalban találunk 370 lóerős Techart tuningos változatot is.

Az angoloknál tekintettel a változékony időjárásra jó néhány Mitsubishi EVOLUTION teljesít szolgálatot a jobb meggyőzés érdekében, de az elfogó vadászok között még találunk  Lamborghini Murcielagot, Ferrari 612 Scagliettit, Lotus Exiget és Lexus IS-F-t is.

A franciáknál több mint hatvan darab 300 lóerős Renault Mégane RS áll csatasorban.

Az olaszok rendőrök is különleges ajándékot kaptak anno a 152. születésnapjukra. A Lamborghini lepte meg őket egy szirénás változatú Gallardo-val. Az 500 lóerős, V10-es motorral szerelt Gallardo 300 km/órás feletti sebesség elérésére képes, így nem sok esély marad adott esetben a menekülésre.

Az autót nem csak gyorsasága, de a beépített komoly elektronika is segíti feladatának elvégzésében. Fényképek fogadhatóak vagy küldhetőek tovább, illetve egy rendszám felismerő rendszer is kapcsolódik kamerájához.

Mivel a Lamborghini egy baleset esetén jóval korábban érhet a helyszínre egy mentőautónál, különleges életmentő felszereléssel is ellátták. Defibrillátor és egy EKG is található a fedélzeten, és kissé morbid módon egy az emberi szervek szállítására alkalmas hűtődobozt is.

A Gallardo használata nem függ az időjárástól, mivel a négykerék-hajtásnak és a téli gumiknak köszönhetően bármelyik évszakban uralható marad a sportautó.

Végül, de nem utolsó sorban említsük meg a honi kínálatot is, ahol az elmúlt években komoly modernizáció történt. Mostanság az autópark csúcsát jellemzően 180 lóerős Skoda Octavia RS-ek jelentik, aminek a fiatalabb generációjában már a 200 lovas TFSI motor dolgozik.

Ugyanennek az erőforrásnak a 265 lóerősre feltupírozott változata teljesít szolgálatot abban az Audi TTS-ben, ami nem olyan rég állt hadrendbe a honi rend őreinél.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.07
A kínai autógyártók európai térnyerése már nem trend, hanem strukturális átalakulás. Az ICDP 2026....
2026.02.07
Az új szabályok bevezetésével több előzésre és nagyobb káoszra számít az idei szezonban Lando....
2026.02.07
Münchenből Zell am See-be vezetett egy sajtóút, amelyen a különböző hajtásláncokkal rendelkező Q5....
2026.02.07
Pénteken a mikromobilitási eszközökre vonatkozó szabályokat vitatták meg a minisztériumban. ..
2026.02.07
A baleset-megelőzés jegyében adtak át február 5-én egy különleges installációt Sátoraljaújhely....
2026.02.07
Mostanra már minden motorkerékpár a hosszú téli álmát alussza, és nem is nagyon kerül elő az első....
2026.02.07
Súlyos szabálytalanságokat rögzített a rendőrség kamerás drónja a városban. ..
2026.02.07
Még tovább emelik a kátyúzási kapacitást; hétvégén és éjszaka is dolgoznak a szakemberek, mivel az....
2026.02.07
Nem feltétlenül erre gondolnak, amikor azt mondják, hogy a legjobbtól nem ciki lesni. ..
2026.02.06
A Vespa 946 a Ló Évének szentelt különleges változat. Pej színű festéssel és lovas nyergek ihlette....