Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

„This is the land of Audi”: Magyarország az Audi hazája

2023.05.28.

Szebb ajándékkal nem is lephette volna meg Magyarországot az idén 30 éves Audi Hungaria. A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér utas hídjain a címben idézett szöveg olvasható angolul. A reptéren évente 16 millió utas szembesülhet azzal, hogy az Audi hazánkat is otthonának tekinti.

Mindezt a ferihegyen tartott sajtótájékoztatón jelentette be Alfons Dintner, az Audi Hungaria igazgatóságának elnöke és Zakariás Fruzsina, a Porsche Hungaria Audi márkaigazgatója. Kiderült az is, a tervekbe bevontak két hazai egyetemet is.

Balról jobbra: Filep Bálint, a Széchenyi István Egyetem elnöke, Les Zoltán, az Audi Hungaria járműgyártásért felelős igazgatósági tagja, Alfons Dintner, az Audi Hungaria igazgatóságának elnöke, Korodi Helga, a pályázat különdíjasa, Kiss Bence, a pályázat nyertese, Zakariás Fruzsina, az Audi márkaigazgatója, Fülöp József, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem rektora, Chris Dinsdale, a Budapest Airport Zrt. volt vezérigazgatója. Fotók: Audi Hungaria

Idén 30 éve jelent meg a prémium autószegmens márkái közül elsőként gyártókapacitással az Audi Magyarországon – minden versenytársánál hamarabb felismerve a hazánkban rejlő potenciált, regionális- és globális szinten egyaránt. Így lett Magyarország immár 30 éve „Az Audi hazája” („The land of Audi”). Ebben a jubileumi évben egyedülálló kezdeményezést indított útjára fiatal művészi tehetségek támogatására, valamint különleges üzenete megismertetésére kizárólagos hazai forgalmazóként a Porsche Hungaria Audi márkája, valamint a győri AUDI HUNGARIA Zrt. Közösen keresték azokat a fiatal művészeket, akiknek kreatív munkái mostantól a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre érkező utasokat köszönthetik az Audi nevében.

Az együttműködés eredményét Alfons Dintner, az Audi Hungaria igazgatóságának elnöke és Zakariás Fruzsina, a Porsche Hungaria Audi márkaigazgatója közösen „leplezte le” a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. A 2022/23-as tanév elején meghirdetett művészeti pályázaton a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem és a Széchenyi István Egyetem Design Campus tehetséges tanulói indultak. A felhívásra beérkezett pályaművek megmutatták a fiatal alkotók friss látásmódját és egyedi nézőpontját az Audi prémium márka magyarországi tevékenységéről. Munkájuk eredményeként olyan designmegoldások születtek, amelyek méltó módon köszöntik a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér utazóközönségét, és hirdetik az Audi márka és a győri vállalat fő üzenetét: az Audi és az Audi Hungaria jövőképességét. A különdíjas alkotás pedig Győrben, az Audi Hungariánál lesz megtekinthető.

„A Porsche Hungaria Audi márkája mindig is élen járt a művészetek és a kultúra támogatásában, ahogy az Audi Hungaria is, legyen szó a Psota Irén díj, a Jazzpiknik, az Art and Antique, vagy akár a Győri Balett támogatásáról. Ezért is nagy öröm számunkra, hogy ebben az egyedülálló kezdeményezésben „egyesíthettük erőinket”, és közösen szólíthattuk meg a fiatal művészeti tehetségeket. Nem titkolt szándékunk bővíteni a művészeti együttműködéseink körét, amihez nagy lendületet ad, hogy a pályázatunknak rendkívül nagy volt a sikere a fiatalok között”, mondta Zakariás Fruzsina.

Balról jobbra: Fülöp József, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem rektora, Alfons Dintner, az Audi Hungaria igazgatóságának elnöke, Zakariás Fruzsina, az Audi márkaigazgatója, Les Zoltán, az Audi Hungaria járműgyártásért felelős igazgatósági tagja

„Ez az értékes együttműködés az Audi márka, az Audi Hungaria és a jövő generáció kreativitásának találkozását szimbolizálja. Számunkra kiemelten fontos a művészet és a fiatal tehetségek támogatása, amelyet e kezdeményezésünk is alátámaszt. Nagy öröm számunkra, hogy a Porsche Hungariával, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemmel és a győri Széchenyi István Egyetemmel karöltve teret adhattunk a fiatalok kreativitásának, amelynek eredményeként a hallgatók ötletgazdag alkotásokkal és dizájnmegoldásokkal örvendeztettek meg minket. A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér kapu az országhoz – az Audi márkával közösen hazánkba érkezők millióinak szeretnénk átadni ilyen módon névjegykártyánkat. Magyarország az Audi és az Audi Hungaria hazája: nemzetközi vállalat vagyunk, otthonunk mégis 30 éve Magyarország, ahol az ország legvonzóbb munkaadójaként büszkén írjuk tovább sikertörténetünket – Győrből a világnak“, mondta Alfons Dintner, az Audi Hungaria igazgatóságának elnöke.

A Porsche Hungaria és az Audi Hungaria közös művészeti pályázatára érkezett pályaművek hűen tükrözik a márka innovatív termékeit és a vállalatok jövőbemutató üzleti tevékenységét. A pályázatra beadott hat legjobb pályamű alkotója egy inspiráló gyárlátogatáson vett részt az Audi Hungariánál, amelynek során közelebbről megismerkedhettek a vállalat tevékenységével és az Audi márkával.

A pályázat nyertese, Kiss Bence, a győri Széchenyi István Egyetem Design Campus hallgatója által készített pályaművek a jövő generáció szellemiségét szimbolizálják a progresszív, grafikus megjelenítéssel, tökéletesen ábrázolva az Audi modelljeinek és az Audi Hungaria termékeinek innovatív szellemiségét, az Audi márka és a győri vállalat társadalmi felelősségvállalásának széles skáláját, valamint a magyar sportéletet támogató kezdeményezéseit. A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem hallgatója, Korodi Helga munkája különdíjat nyert el. Színes, formabontó alakzatai figyelemfelkeltően, mégis stílusosan jelenítik meg az Audi dinamizmusát. Munkáját Győrben, az Audi Hungariánál tekinthetik meg a vállalat munkatársai és látogatói.

Balról jobbra: Ördög Nóra, Audi márkanagykövet, Kiss Bence, a pályázat nyertese és Korodi Helga, a pályázat különdíjazottja

Az 1990-ben alapított Porsche Hungaria Kereskedelmi Kft. a Volkswagen Csoport és a Porsche Holding részeként immáron több, mint három évtizede szolgálja ki magas szinten a hazai autóvásárlók igényeit. Magyarország legnagyobb gépjárműimportőreként többek között az Audi modelljeinek beszállításáért és értékesítéséért felel. Az Audi márka vallja, hogy az eleganciához jó ízlés is társul, ezt pedig igyekszik olyan művészeti és kulturális rendezvények támogatásával alátámasztani, amelyek magukon hordozzák a négy karikát fémjelző értékeket és stílusjegyeket.

Az Audi Hungaria 1993-as alapítása óta a világ legnagyobb motorgyárává, valamint az Audi- és Volkswagen Konszern meghatározó járműgyártójává és világszínvonalú szolgáltatásokat kínáló kompetenciaközpontjává vált. A győri vállalat a társadalmi felelősségvállalása jegyében támogatja a régió kulturális és sportéletét, meghatározó szerepet játszik a jövő generáció oktatásában és számos szociális kezdeményezést indít a régióban élők életminőségének javítása érdekében. A vállalat a művészet és a kultúra támogatása jegyében 26 éve a Győri Balett, valamint 8 éve a Győri Filharmonikus Zenekar partnere. Az Audi Hungaria 2014-ben hozta létre a Minőségi Táncművészetért Díjat a kiemelkedő művészeti teljesítmény elismerésére, emellett büszke támogatója a Pannonhalmi Jazznyár koncertsorozatának és Győr város nyári kulturális rendezvényeinek.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....
2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....
2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..