autóbaleset

Lassúság és rossz lámpa okozott halálos balesetet

2020.03.18.

Befejezte a rendőrség annak a halálos kimenetelű közúti közlekedési balesetnek a vizsgálatát, amely még 2018-ban Emőd határában történt – írta a police.hu.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság halálos közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást egy 59 éves debreceni férfival szemben.

Mint ismeretes 2018. április 12-én 4 óra körül az M30-as autópályán Budapest irányából Miskolc felé közlekedett a külső fogalmi sávban egy kisteherautóval egy 34 éves aszódi férfi. A sofőr járművével hátulról nekiütközött egy előtte haladó járműszerelvénynek, amelyet egy 59 éves férfi vezetett. A baleset során a kisteherautót kormányzó 34 éves sofőr olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen elhalálozott.

A halálos közúti közlekedési baleset vizsgálata során beszerzett igazságügyi műszaki szakértői vélemény rögzítette, hogy a járműszerelvényt kormányzó sofőr a sztrádára történő felhajtását követően tartósan 60 km/h sebesség alatt vezette járművét, több esetben sebességének minimális értéke 20 km/h-ban volt meghatározható. Továbbá a szakértő megállapította azt is, hogy a pótkocsi hátsó világító berendezése sem működött megfelelően, így az indokolatlanul alacsony sebesség, és a jármű nem megfelelő kivilágítása együttesen vezetett a bekövetkezett közlekedési balesethez.

A beszerzett szakvélemény alapján hatóságunk 2018. december 12-én hallgatta ki először gyanúsítottként az 59 éves debreceni sofőrt, majd 2019. november 4-én folytatólagos gyanúsítotti kihallgatására is sor került a férfinak.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya az eljárás vizsgálati szakaszában szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az iratokat 2020. március 16-án átadta az ügyészségnek.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.26
Kétszáz új gyalogos-átkelőhellyel, számos akadálymentes villamosmegállóval és járdával, valamint....
2026.09.26
Az amerikai iskolák környékén a tanév első heteiben reggelente sokkal többen nyomkodták a....
2026.09.25
Eltűnnek az élénk színek, szürkül a mezőny.    ..
2026.09.25
A német autóipari óriás, a Volkswagen pénteken megerősítette, hogy világszerte mintegy 2,86 millió....
2026.09.25
A regionális piaci tevékenységekért mostantól a Volvo felel majd az anyacég alá tartozó Lynk &....
2026.09.25
Két férfi meghalt abban a balesetben, amely az M80-as autóúton történt péntek délután; két autó....
2026.09.25
George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Azeri Nagydíj pénteken rendezett....
2026.09.25
üli repülőeszközök elleni védelem legalább olyan fontos lett, mint a hagyományos fegyverrendszerek....
2026.09.25
A Peugeot Cycles a 2026-os Le Mans-i 24 órás versenyen jelentette be, hogy újra gyárt majd....
2026.09.25
A Nürburgringen készült kémfotók tanúsága szerint a Lexus számos fejlesztéssel kívánja erősíteni az....