fejlesztés

Lázár János: út és vasút épül a főváros és a repülőtér között

2025.10.27.

A tervek szerint 2028 végéig kétszer három sávos új közút, illetve 2035-re új vasútvonal épül a főváros és a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér között - jelentette be Lázár János építési és közlekedési miniszter hétfőn a repülőtéren, sajtótájékoztatón.

Lázár János építési és közlekedési miniszter beszédet mond a Völgységi Ipari Park infrastrukturális fejlesztésének alapkőletételi ünnepségén Bonyhádon 2025. október 22-én. MTI/Kiss Dániel

Szintén 2035-re tervezik megvalósítani a repülőtér 3-as terminálját, így az úttal és a vasúttal együtt 2,5 milliárd euró, vagyis ezer milliárd forint értékű fejlesztés valósul meg a Budapesten. Ez egyben cáfolja azt az állítást, hogy a kormány főváros ellenes politikát folytatna - jegyezte meg az építési és közlekedési miniszter.

A fejlesztésektől azt várják, hogy 2035-re a jelenlegi duplájára, vagyis évi 40 millió utasra nő a budapesti repülőtér utasforgalma, illetve a vasútvonalon a belvárosból 15-20 perc alatt érhető majd el a repülőtér - mondta a politikus.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.06
Meghalt egy motoros, aki lesodródott az útról és az árokba csapódott vasárnap délután a 76-os....
2026.09.06
Húsz éve még nem sikerült a kínai partra szállás, az importautók elleni fellépésben napjainkban....
2026.09.06
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Nem élünk mi túl veszélyesen? ..
2026.09.06
Egy Kelet-Stájerországban balesetet szenvedett motorost csak tizenegy óra után találtak meg. A 63....
2026.09.06
A világbajnoki pontversenyt vezető és hazai közönség előtt szereplő Andrea Kimi Antonelli, a....
2026.09.06
Jelentősen felfutott a tavaly a kínai autók értékesítése, 2025-ben összesen 8115 kínai jármű talált....
2026.09.06
Elnyerte a legmagasabb, ötcsillagos Euro NCAP biztonsági minősítést az új Leapmotor B05. ..
2026.09.06
Újabb CAF-villamossal gyarapodott a budapesti járműflotta: utasforgalomba állt a 41. jármű. ..
2026.09.06
A VIII. kerületben, a Golgota térnél történt a baleset – jelentette az Országos Katasztrófavédelmi....
2026.09.06
Az 1200 négyzetméteres standon az új Trafic Van E-Tech lesz a főszereplő. ..