autólopás

Lebukott a Mazda E2200-as tolvajbanda?

2015.01.11.

Remélhetőleg egy több éve keresett autótolvaj-banda tagjait kapták el a rendőrök egy autósüldözés után, melyben egy rendőrautó is összetört.

Úgy tűnik, hogy január 7-én azon bűnbanda tagjait kapták el a Bács-Kiskun megyei rendőrök, akik számtalan, főként budapesti Mazda E2200-as és Toyota Hiace kisteherautó illetve mikrobuszt ellopásáért lehetnek felelősek az elmúlt két évben. Mivel az elkövetők érdi lakosok így arra következtetünk, hogy nagy az esély erre. Ráadásul az AUTOVADASZ.EU weboldal bejelentései alapján több japán is kisbuszt Érdről loptak el az elmúlt években. Ugyanakkor mivel Kecskemétről nyúlták le a tolvajok el a rendőrök által kergetett kisteherautót feltételezzük, hogy ahhoz a Mazda E2200-as ellopásához is közük lehetett, amelyet Szegedről loptak el hétfőn.

 

A rendőrségi közlemény a következő:

 

"Megkísérelte leszorítani az őket követő rendőrautót és kannákat dobált az útra az a két menekülő férfi, akiket végül a 4-es számú főúton fogtak el a Bács-Kiskun megyei rendőrök 2015. január 7-ére virradó éjjel.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység Irányítási Központjába 2015. január 6-án 23 óra 38 perckor gépjárműlopásról érkezett bejelentés. A bejelentő elmondta, hogy Mazda típusú teherautóját Kecskemétről, a Géza fejeledelem útjáról vitték el ismeretlen tettesek, és a jármű az M5-ös autópálya irányába tart.

 

Az azonnal reagáló rendőri egységek az autópályára felhajtva észlelték a Budapest irányába tartó teherautót, követni kezdték, majd sikeresen elé kerültek. Eközben azonban a lopott járműben ülő két férfi megpróbálta leszorítani az őket követő járőrautót, aminek következtében a szolgálati gépkocsi megsérült. Ezután - hogy a rendőrautók mozgását akadályozzák - különböző tárgyakat, olajos és benzines kannákat dobáltak ki az ablakon. Az akcióba a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság járőrei is bekapcsolódtak. A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai  az elkövetők elfogása és a közlekedők személy és vagyonbiztonságának megóvása érdekében Ceglédbercel belterületén útzárat létesítettek két szolgálati gépkocsival, azonban a Mazda vezetője ezt is figyelmen kívül hagyva a rendőrautónak ütközött és folytatta az útját. A Kecskeméti Rendőrkapitányság járőrei végül a 4-es számú főút 32-es kilométerszelvényénél elfogták a teherautót vezető 26 éves érdi férfit és utasát a 21 éves szintén érdi lakost.

Az elfogás során személyi sérülés nem történt, a közlekedők személy és vagyonbiztonsága nem került veszélybe. Az elfogott két férfival szemben a további eljárást a területileg illetékes ügyészség folytatja. "

Forrás: POLICE.HU

 

A Mazda E2200-as banda áldatlan tevékenységéről 2013 február 10-e óta sokszor beszámoltunk a sajtónak és figyelmeztettük az olvasóinkat, hogy bár ezek aránylag nem nagy értékű járművek, sajnos a feketepiacon mégis nagy rájuk a kereslet. Ugyankkor egy-egy kisteherautó illetve mikrobusz ellopása családok és vállalkozások megélhetését tette tönkre. Egy esetben pedig egy kómás beteg személy szállítására szolgáló kisbuszt loptak el a lelketlen tolvajok.

 

Arra is felhívtuk több helyen az olvasóink és a sajtó figyelmét, hogy a lopott járművek úti célja feltehetően AFRIKA.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.06.13
A péntek este kezdődő németországi labdarúgó Európa-bajnokságon a magyar válogatott mérkőzéseinek....
2024.06.13
A HangZóna mai vendége Tóth András. A témák: kocka-Panda, és Matchboxok. ..
2024.06.13
A közlekedési szabályokra fittyet hányva, forgalomból kivont kocsijával menekült a rendőrök elől....
2024.06.13
Magyar pilótákkal, magyar helyszínen forgatták az utóbbi idők legmenőbb Citroën reklámfilmjét. ..
2024.06.13
Lenyűgöző teljesítmény, prémium funkciók és páratlan kifinomultság: a hétvégi 24 órás Le Mans....
2024.06.13
Viszonylag kisméretű, három cég meghatározó innovációkat mutat fel a közlekedési iparág világpiacán....
2024.06.13
A BMW Group és a Pirelli közösen fejlesztette ki a vadonatúj, 20” méretű P Zero Winter 2 téli....
2024.06.13
A Toyota UK bemutatta a Corolla Touring Sports speciális, rendőrségi kivitelét. A fényhidas kombi....
2024.06.13
A bliccelés elleni programja következő állomásaként bővíti a jegyérvényesítési lehetőségeket a BKK....
2024.06.13
Tesztüzemben megkezdte működését szerdán a MÁV-Volán-csoport EMMA (Egységes Menetrend....