gumiabroncs

Légterelőket tenne az abroncsokra a Yokohama

2015.10.24.

Jelentős előnyökkel járhat az új típusú abroncsok bevezetése a japán gyártó szerint.

Az autógyártók a kerékjárati ívekbe tette légterelőkkel és az aerodinamika szempontjai alapján tervezett felnikkel igyekeznek irányítani a kerekek körül áramló levegőt, de a Yokohama szerint a gumikban is nagy fejlesztési lehetőségek rejlenek. A japán gumigyártó azzal kísérletezik, hogy apró légterelőket alakít ki a gumik oldalfalán.

A Yokohama a Tohokui Egyetem áramlástani intézetével közösen fejleszti az új gumikat, a cél, hogy az apró légterelők révén csökkenteni lehessen a légellenállást a kerékjáratok környékén. Elképzelhető, hogy az új gumik nem csak az aerodinamikai hatékonyságot, hanem az autók teljesítményét is javítani fogják.

Egyelőre csak ennyit lehet tudni az új gumikról, de már pár képet is közzé tettek már róluk, melyek a számítógépes szimulációt mutatják, amit egy szuperszámítógéppel végeztek el a japán mérnökök. A vizsgálatok során annyi már kiderült, hogy az apró légterelők megfelelő elhelyezése kulcsfontosságú, ha valódi előnyöket akarnak biztosítani a normál abroncsokhoz képest. Az új, kísérleti gumikat először az október végén kezdődő 44. Tokiói Autószalonon mutatják meg a nagyközönségnek.
 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.01
Nem hagy ki egyetlen piaci szegmenst sem a BYD és a Chery, mindkettő almárkájával ugrik vízbe.    ..
2026.07.01
A Hyundai Motor Europe bemutatta az Inster Lounge változatot, amely a márka kis méretű, tisztán....
2026.07.01
A BYD új SUV-csúcsmodellje, a Great Tang (a név a Tang dinasztiára vonatkoztatható vissza)....
2026.07.01
A CATL debreceni cellagyára teljesen készen áll, az üzem elindításához az engedélyeket várják;....
2026.07.01
Stellantis kötődései miatt korunk egyik legkomolyabban vehető kínai autógyártója a Leapmotor,....
2026.07.01
A FIAT Professional bemutatja az új Doblò EasyPRO-t, egy kompakt kisteherautót, amelyet....
2026.07.01
Az Audi Q3 mindig is fontos modell volt a márka számára. Kompakt SUV-ként méretben ugyan nem a....
2026.07.01
A hétvégén rendezik meg a Hungaroringen az International GT Open elnevezésű versenysorozat....
2026.07.01
Az Egyesült Államokban évek óta hiányzik a szövetségi szintű szabály arról, ki férhet hozzá az....
2026.07.01
Az Autós Nagykoalíció (ANK) nyolcadik alkalommal hirdeti meg az Év Magyar Autója díjakat. Nagy....