olajár

Lélektani határ alatt a Brent olaj ára - Maradhat 37 dollár?

2015.12.08.

– Kedden folytatódott a kőolaj péntek óta tartó jelentős árcsökkenése, kora délután a Brent olajfajta hordónkénti ára már a lélektaninak számító 40 dollár alatt állt.

Az északi-tengeri Brent hordónkénti ára 77 centtel (1,89 százalékkal) 39,87 dollárra süllyedt 15 órára, ilyen alacsonyan utoljára 2009 februárjában állt. Ugyanekkor a nyugati féltekén irányadó WTI amerikai könnyűolajfajta hordónkénti ára 1,06 dollár (2,80 százalék) eséssel 36,68 dolláron állt. Egy hete kedden a Brent 44,44 dolláron, a WTI 41,85 dolláron, egy éve a Brent 69,38 dolláron, a WTI 65,97 dolláron zárt.


A kőolaj árának péntek óta felgyorsult csökkenését az okozza, hogy a világ olajtermelésének mintegy harmadát adó Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) nem csökkentette kitermelési limitjét. Az OPEC pénteki féléves közgyűlésén nem állapodtak meg új termelési kvótában, így a korábbi napi 30 millió hordós kvóta marad érvényben. Valójában azonban egyes becslések szerint a kartell termelése már meghaladja a 32 millió hordót, és a túlkínálat tovább nő, ha Irán januártól nagyobb mennyiséggel lép ki a piacra.

A közgyűlés évtizedek óta először végződött úgy, hogy nem határoztak meg kitermelési limitet. A csoporttagok eltérően vélekednek arról, hogy az Iránból – a nyugati szankciók feloldása után – érkező kőolajat hogyan építsék be a csoport kitermelésébe.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.14
Az Egyesült Királyságban beszüntette működését a Skywell kínai autómárka helyi forgalmazója. A....
2026.08.14
Először lép be Magyarországra a GYSEV új InterCity motorvonata, amelyből 11 a Budapest-Győr-....
2026.08.14
A Skoda Auto kiemelkedő eredményekkel zárta a 2026-os év első hat hónapját: a cseh autógyártó....
2026.08.14
Dobó Kata lett a Geely E2 márkanagykövete. Hazánk egyik legismertebb és legkedveltebb színésznője,....
2026.08.14
Ha jól számolom, ez már a negyedik 4,4 méter körüli kompakt crossover az európai piacon, ami az MEB....
2026.08.14
Vannak autók, amelyeket gazdáik féltve őriznek, és vannak Toyoták, amelyeknek mostoha sors jut.....
2026.08.14
Mostantól a Civicben is elérhető a Honda S+ Shift technológiája, amely az új Prelude-ben....
2026.08.14
Hogyan lehet úgy életre hívni a Peugeot egyik legendás sportmodelljének szellemiségét, hogy az....
2026.08.14
Az aerodinamikára alapozott pickupot Forma-1-es szakértők tervezték és több hely lesz benne, mint....
2026.08.14
A francia légitársaság november 8-ig meghosszabbította a Babybus néven becézett A318-asok....