repülés

Lemondott a Boeing vezérigazgatója, már ki is nevezték az újat

2019.12.25.

- Azonnali hatállyal lemondott Dennis Muilenburg, a Boeing vezérigazgatója, az új vezető David L. Calhoun lesz - közölte hét elején a chicagói székhelyű repülőgépgyártó óriáscég. Calhoun hivatalba lépéséig, amely január elsején várható, Greg Smith, a Boeing pénzügyi igazgatója irányítja a vállalatot. 

A Boeing közleményében azzal indokolta Dennis Muilenburg távozását, hogy helyre kell állítani a hatóságoknak, az ügyfeleknek és a részvényeseknek a cég iránti bizalmát. Hozzátették, hogy a jövőben is transzparens, proaktív és hatékony kommunikációt folytatnak majd a hatóságokkal és az ügyfeleikkel. A Boeing és vezetőinek hírneve a 737 MAX típusú repülőgépek összesen 346 halálos áldozatot követelő két végzetes katasztrófája óta folyamatosan rosszabbodott, s ez a cég és a márka iránti bizalom jelentős megcsappanásával is járt. A balesetekben szerepe volt a 737-es rosszul megtervezett átesésvédelmi rendszerének (MCAS) is.

Muilenburg a tavaly októberben a Lion Air indonéz légitársaság, majd az idén márciusban az Ethiopian Airlines Addisz Abeba mellett lezuhant 737 MAX-gépeinek tragédiája után, a megindult vizsgálatok ellenére is azt állította, hogy ezek a repülőgépek biztonságosak. Később viszont már úgy nyilatkozott, hogy a Boeing "követett el hibákat". Többször is bocsánatot kért az áldozatok hozzátartozóitól, akkor azonban már mind a hozzátartozók, mind a törvényhozók közül sokan a lemondását követelték. A balesetek miatt Dennis Muilenburgnak a Kongresszus közlekedési bizottsága előtt is tanúskodnia kellett október végén. Ennek során több képviselő is azt firtatta, hogy a történtek fényében miért nem mondott még le, ezekre a felvetésekre azt válaszolta, nem úgy nevelték, hogy megfutamodjon.

December elején a Boeing bejelentette, hogy 2020-ban felfüggeszti a 737 MAX típusú gépeinek gyártását. Az illetékes szövetségi repülésfelügyelet (FAA) arra figyelmeztette a céget, hogy egyelőre irreális lenne azzal számolni, hogy a 737 MAX a közeljövőben forgalomba állítható. Korábban ez a típus volt a Boeing legjövedelmezőbb terméke, s elemzők szerint a gyártás felfüggesztése nem csupán a gyárat, hanem az egész amerikai gazdaságot érzékenyen érinti majd. A vállalat becslése szerint a válság mintegy 10 milliárd dollárba kerül, szakértők azonban legalább a duplájára teszik a veszteséget.

Két vezető hitelminősítő, az SÚP és a Moodyís a napokban egyaránt egy kategóriával rontotta az amerikai repülőgépgyártó hosszú- és rövidtávú adósi besorolását. Muilenburg mérnökként 1985 óta dolgozott az óriásvállalatnál, amelyet 2015 óta irányított. Az idén októberben az igazgatótanács megfosztotta őt az elnöki posztjától, azóta csak vezérigazgatóként tevékenykedett, és akkor kinevezték David L. Calhount elnöknek. 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.05
Az európai autóipar erejét évtizedeken át a világ egyik legfejlettebb beszállítói hálózata adta.....
2026.07.05
Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője nyerte a Forma-1-es Brit Nagydíjat vasárnap....
2026.07.05
Tőzsdei bevezetésre készül a globális autóipar óriásai által támogatott kínai Momenta. ..
2026.07.05
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: 3 doboz csilis babot fogyaszt. ..
2026.07.05
A Szovjetunió mezőgazdaságának gépesítése az 1920-as és 1930-as évek fordulóján stratégiai....
2026.07.05
Élete Magyar sikerrel folytatódott a brit Forma–3 (hivatalos nevén GB3) hungaroringi hétvégéje,....
2026.07.05
A motorkerékpáron, sőt, a kerékpáron hátul ülő utas sem ihat alkoholt szeptembertől, amikor....
2026.07.05
Az atomerőmű hulladékhőjének a fővárosi távfűtésben történő hasznosítása gazdasági és....
2026.07.05
A győri Széchenyi István Egyetem AI- és Jövőstratégiák Központjának friss felmérése szerint az....
2026.07.05
Van két hasonló, az elsőbbséget útszűkületben szabályozó tábla, amit rengeteg sofőr kever össze,....