Alpine

Lemondott és távozott az Alpine istállótól Alain Prost

2022.01.23.

Lemondott a francia Forma-1 istállónál betöltött tanácsadói posztjáról a négyszeres világbajnok.

A 66 éves ex-versenyző a L'Équipe című napilap hétfői számában úgy fogalmazott, hogy a csapat ügyvezető igazgatói posztját egy éve átvevő Laurent Rossin úgy érezte, egyedül akar mindenben dönteni, és azt szeretné, ha senki sem befolyásolná.

"A különböző kapcsolatok bonyolultabbá váltak és úgy éreztem, hogy egyre nagyobb mértékű a féltékenység" - nyilatkozta Prost.

A francia szakember 2017 óta dolgozott az istálló tanácsadójaként, de elmondása szerint az utóbbi időben eluralkodott az arra vonatkozó akarat, hogy "minél több embert félreállítsanak".

"Laurent Rossi egyedül akar tündökölni a rivaldafényben, engem viszont mindig is az érdekelt, hogy tagja lehessek egy csapatnak, amelyben meghallgatnak és részt tudok venni bizonyos döntések meghozatalában" - mondta Prost, hozzátéve, hogy a munkavégzés akkor már nem okoz örömet, amikor "a főnök a versenypályára érkezve még csak nem is köszön".

"Nincs már meg a tisztelet, és ez így nem működhet tovább" - jelentette ki az 1985-ben, 1986-ban, 1989-ben és 1993-ban F1-es világbajnok Prost.

A Renault 2016 óta van jelen ismét gyári csapatként a Forma-1-ben, az Alpine nevet az előző idényben vette fel. Az istálló nemrég megvált Marcin Budkowski csapatfőnöktől, akinek utódja sajtóértesülések szerint az Aston Martintól január elején távozó Otmar Szafnauer lesz.

Az Alpine tavaly ötödik lett a konstruktőrök vb-pontversenyében, az egyéni rangsorban pedig a kétszeres vb-győztes Fernando Alonso a 10., a 2021-es Magyar Nagydíjat megnyerő Esteban Ocon pedig 11. volt.

 

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2022.05.27
A magyar rendőrök egy, a norvég hatóságok által körözött quadot foglaltak le a Röszke autópálya....
2022.05.27
Palkovics László technológiai és ipari miniszter jelenlétében péntek kora délután kilencedik....
2022.05.27
- Felszállás előtt kigyulladt egy utas telefonja a Liszt Ferenc-repülőtéren, a Wizz Air malmői....
2022.05.27
- Az elsőhöz hasonlóan a Forma-1-es Monacói Nagydíj pénteki második szabadedzésén is Charles, a....
2022.05.27
A Toyota májusban 8 gyárát zárta be Japánban. A döntés az ázsiai régióban kitört koronavírus-....
2022.05.27
A közúti közlekedés biztonságát, folyamatosságát befolyásoló eseményekről folyamatosan ad hírt az....
2022.05.27
- A Mol arra kéri a vásárlókat, a benzinkutaknál a fizetéskor minden esetben mutassák be a forgalmi....
2022.05.27
Hosszabb kihagyás után folytatódik mesteremberek sorozatunk, ahol különböző járműjavítókat, és az....
2022.05.27
- A kilencedik helyen zárta a túraautó-világkupa (WTCR) Nürburgringen zajló második fordulójának....
2022.05.27
Halálos baleset történt Kiskőrösön, az érintett útszakaszon a szemle ideje alatt félpályás....